A 168 Óra lehozta, hogy a DK szerint Soros György áll Márki-Zay Péter mögött, aztán törölte a cikket
Elnézést kért a 168 Óra, miután egy reggel megjelent cikkükben tévesen azt állították, hogy a Demokratikus Koalíció Soros Györgyöt vélte felfedezni Márki-Zay Péter támogatójaként.
A lap úgy értesült, hogy Gyurcsány Ferenc a DK stábjával péntek délután szűk körben értékelte az előválasztás eddigi eredményeit, s közölte, hogy Márki-Zay Péter annak köszönheti a sikereit, hogy Soros György beállt mögé.
Az erről szóló cikk aztán rövidesen eltűnt a 168 Óra oldaláról, azonban más hírportálok ezt kiszúrták és közzé is tették. Ezt követően adott ki a lap egy közleményt, amely szerint bár a cikk készítésekor a tudomásukra jutott információt két független forrásból is megerősítették, megjelenése után az érintettek hitelt érdemlően cáfolták az értesülést.
Ennek fényében a cikk közlését haladéktalanul felfüggesztettük. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk
– zárul a szolgálati közlemény.