Förmedvényes nagyvárost építenének a Balaton déli partján
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Pittyen a számítógép, kétségbeesett levél érkezik az Indexhez. Megesik az ilyesmi, hiszen mindig produkál az élet különös eseteket, amelyek mellett olvasóink nem tudnak, nem akarnak szó nélkül elmenni, tehát felhívják rá a figyelmünket. És néha bizony nehéz szembesülni azzal, hogy a leírtak nem kitalációk, hanem megtörténnek. Akárcsak most.
Az olvasó azt írja ugyanis, hogy nagyvárosi lakóövezetté készülnek nyilvánítani egy területet a Balaton déli partján, Zamárdi és Szántód között, közvetlenül a Brettyó-láp szomszédságában.
A kiszemelt helyen többek közt nyolc hétemeletes lakóházat, két négyemeletes épületet, valamint további társasházakat és egy 72 szobás, négycsillagos szállodát terveznek építeni. Tennék mindezt nem mellékesen egy olyan környéken, ahol jelenleg nyaranta kemping működik, és aminek a besorolása ennek megfelelően üdülőterület.
Azt gondolom, hogy ez nem csak Zamárdi ügye. A kérdés az, megengedhető-e, hogy a Balaton és környezete teljesen átalakuljon, élvezhetetlenné váljon, és végleg elveszítse azt a vonzerőt, amiért annyira szeretjük
– így fogalmaz felháborodott olvasónk.
A nagyvárosias lakóövezet általános előírásai
A nagyvárosias lakóterület sűrű beépítésű, több önálló rendeltetési egységet magában foglaló, 12,5 m‐es épületmagasságot meghaladó lakóépületek elhelyezésére szolgál. A területen lakóépület, valamint a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület, sportépítmény, szálláshely-szolgáltató épület, igazgatási épület helyezhető el.
Micsoda? Ha mindez megvalósul, akkor tehát a szemközti északi partról, mondjuk, a tihanyi apátság kertjéből egy nagyváros panorámájában gyönyörködhetnek majd a kirándulók? Á, nem, ez nyilván képtelenség.
Csakhogy utánanézve kiderül, hogy korántsem az.
Kiemelt fejlesztési terület a tóparton
A tervezett városépítési beruházás teljes tervdokumentációját októberi keltezéssel megtaláljuk az önkormányzat oldalán. Íme, itt olvashatják önök is.
A dolgozat a „Tárgyalásos eljáráshoz, állami főépítészi hatáskörében eljáró Somogy megyei kormányhivatal végső szakmai véleményezésére készült anyag” alcímet viseli, és az abban leírt előzményekből kiderül, hogy Zamárdi Város Önkormányzatának megbízásából a VÁTI Városépítési Kft. készíti Zamárdi településrendezési eszközeinek említett módosítását, illetve arra is fény világlik, hogy a kiszemelt tervezési területet Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő‐testülete már egy két évvel ezelőtt hozott határozattal kiemelt fejlesztési területté nyilvánította.
A konkrét tervek
A mostani dokumentációban pedig azt olvashatjuk, hogy a tervezett kialakítás szerint a Szent István utca 148–150. szám alatti ingatlanon lakóépületeket építenének. A tervezett fejlesztés három különálló helyrajzi számú beépítési ingatlanon valósulna meg. A nyugati és a keleti oldali területen szabadon álló pince, földszint, három szint plusz tetőszint, illetve földszint plusz öt plusz két tetőszintes ingatlanok épülnének, míg a középső ingatlanon két darab földszint plusz négyszintes, társasházjellegű lakóépület, továbbá a terület déli részén egy 72 szobás, négycsillagos szálloda. Az ingatlanok megközelítését egy, a Szent István útról a Keszeg utca csomópontjában nyíló szervizúton keresztül lehet biztosítani. A területen belül szervizutak létesülnek, amelyek mentén parkolók helyezhetők el.
Azt is írják, hogy tekintettel arra, hogy a terület környezete üdülőterület, illetve hogy a tervezési területen jelenleg kemping működik, és a szomszédos ingatlanokon szintén kemping és nyaralók találhatók, így a tervezett fejlesztés a meglévő gépjárműforgalomhoz képest nagymértékű gépjárműforgalmat nem generál. A jelenlegi szabályozás alapján kalkulált nagyságrendileg 1000 gépkocsi helyett a tervezett beépítés 1250 gépkocsival számol a területen, ami 25 százalékos forgalomnövekedést jelent, amit a közúthálózat elbír.
A civil ellenállók már megjelentek
Zamárdi nagyvárosivá tétele ellen közben szervezkedés és aláírásgyűjtés indult a közösségi médiában. A Facebook „Zamárdiak” oldalán az alábbi felhívás olvasható:
Igazából ezen már csak lakossági tiltakozó akció segíthet. Aligában sikerült, vajon a Zamárdiak összefognak egy ilyen léptékét tévesztett, megalomán falanszter lakótelep-förmedvény ellen? A petíciót már fogalmazzuk, kérjük, minden jóérzésű ember álljon mellénk!
Hivatalosan akár tetszik, akár nem, a helyi főépítésznél lehet véleményezni a terveket. A társadalmi egyeztetés október 29-ig zajlik.
Ha pedig olvasóink úgy döntenek, hogy itt helyben véleményt mondanának, arra is lehetőséget biztosítunk, az alábbi szavazással.
(Borítókép: látványterv. Fotó: Skicc-Art Építésziroda Kft)