Palkovics László: jó a felsőoktatási együttműködés a V4-országok között

2021.10.22. 16:48

A visegrádi országok felsőoktatási képzéseinek automatikus, kölcsönös elismeréséről írtak alá szándéknyilatkozatot Győrben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: a felsőoktatásban a V4-országok között jó az együttműködés, bár lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatrendszereiket erősítsék, tudósított az MTI.

A kormány 2014-ben döntött az egyetemek átalakításáról azért, hogy a felsőoktatási intézményeket közelebb vigyék a gazdasági szereplőkhöz. A másik fontos cél az volt, hogy nemzetközibbé tegyék az oktatást. Hozzáfűzte: azóta mintegy 65-70 százalékkal nőtt az Erasmus-programban részt vevők száma.

Sikerült elérni azt is, hogy a hallgatók legalább 15 százaléka külföldi legyen.

Jelenleg 21 egyetem működik alapítványi finanszírozási struktúrában, amelyhez finn, osztrák és más országok magánegyetemeiről vettek példát.