Tordai Bence: Az ellenzéki listát jó lenne mielőbb szentesíteni!
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az előválasztáson tízből hét jelöltünk győzelmet aratott, köztük egyéni képviselőjelöltként Márki-Zay Péter. A Párbeszéd meg tudta mutatni az erejét - mondta Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője az Index Kibeszélő legújabb műsorában.
Van igény arra a zöld, baloldali politikára amit jelöltjeik is képviseltek, bár relatív kis pártként elég fókuszált kampányt kellett folytatniuk. Több mint száz aktivistájuk vett részt a választás lebonyolításában, míg saját kampányában nagyjából százötvenen segítették sikerét a Budapest 4-es számú egyéni választókerületben.
Várakozáson felül hoztunk abban is, hogy hány embert tudunk megmozgatni a helyi hálózatokon keresztül.
Márki-Zay Pétert nem számolva a hat párbeszédes körzetből ötöt "tuti mandátumra válthatónak" neveznek szerinte az elemzők, a hatodiknál (Pest megye 10-es) sokkal több munkát kell beletennie a pártnak.
Karácsony Gergely visszalépéséről szólva úgy nyilatkozott, nem lepte meg igazán, hisz az már a bejelentés előtti napokban benne volt a pakliban. Elemzőként talán megérezte azt a trendet, azt a Márki-Zay mögötti új lendületet, amit nem láttak jönni mások. ezzel együtt érzelmi feszültséget okozott, sokakban csalódást keltve.
A Párbeszéd nem örült Barabás Richárd bejelentésének, amikor a visszalépést követően arról beszélt, hogy miniszterelnök-jelölt nélkül maradt, ezért ő inkább Dobrev Klárát támogatja. Eljárás azonban nem indult ezért ellene.
A pártban sem volt teljes egyetértés, ezt kár volna tagadni. Voltak akik aggódtak azért, hogy Márki-Zay Péter túlzottan piacpárti...
Márki-Zay sikere Budáról nézve nem volt meglepő, már a két forduló között jól látszott, a DK nem szerepelt jól magas részvétel mellett. Egyébként vidéken csak a nagyon elkötelezetteket sikerült mozgósítani, a választás a nagyobb városokban dőlt el Tordai Bence szerint. A politika iránt érdeklődők voltak a győztes miniszterelnök-jelölt legnagyobb számú támogatói.
A Párbeszéd elnökségi tagja szerint akceptálható Márki-Zay kérése, hogy civilekből és kisebb pártok képviselőiből egy hetedik frakció is összeállhasson a következő országgyűlésben.
Mi nem ragaszkodunk ahhoz, hogy Márki-Zay Péter a Párbeszéd frakcióba üljön be, ha van egy szívének kedvesebb új frakció, akkor természetesen elengedjük. Jót tenne neki, és jót tenne az országnak is, de nem adok sok esélyt arra, hogy a mi frakciónban fog dolgozni a következő négy évben.
Az ellenzéki közös listát jó lenne mielőbb szentesíteni, de ennél is fontosabb, hogy ne legyenek körülötte a nyilvánosság előtt is látható feszültségek. Ezt akár néhány héten belül is le lehet tárgyalni.
A beszélgetés során szó esett még:
- Karácsony Gergely országgyűlési kampányban vállalt szerepéről
- Gyurcsány Ferenc listás helyéről
- az ellenzéki frakciók közti erőviszonyokról
- a Karácsony Gergelyt támogató három párt esetleges szorosabb együttműködéséről
- és a főpolgármester budapesti feladatáról, lehetőségeiről.
A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézheti meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el.