5,3 milliárd forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tolna megyében az egyik kikötőnél, valamint egy Pest megyei raktárban összesen 2,8 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le, amelynek kiskereskedelmi értéke meghaladja az 5,3 milliárd forintot, tudatta a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Drabos Imre alezredes kifejtette, hogy a jókora mennyiség az állami költségvetésnek áfa és jövedéki adónemben 3,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott. Az ügyben költségvetési csalás és pénzmosás bűntett elkövetésének gyanújával indítottak nyomozást.
Az adóhatási vezető elmondta, hogy a Magyarországon eddig példátlan értékű fogás után már négy személy letartóztatásban van.
(via MTI)