Budai Gyula feljelentést tett egy fővárosi telek értékesítése ügyében

2021.11.12. 12:57
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tett egy fővárosi ingatlan értékesítése miatt. A feljelentés összefügg az Index által kirobbantott Városháza-üggyel is.

A kormánypárti képviselő elmondta: a sajtóban a napokban jelent meg egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél. Hozzátette: a sajtó feltárta, hogy a XXII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól.

Budai Gyula közölte: a hangfelvétel és a sajtóban megjelent információk alapján megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe és ott megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért két millió forint "előleget" is elkértek.    

A képviselő ezért befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

 Budai Gyula beszámolt arról is: a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza feltételezett eladásával kapcsolatban is szóba került.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Magyar Péter a nőknek és az önkormányzatoknak is ajánlatot tett

Magyar Péter a nőknek és az önkormányzatoknak is ajánlatot tett

A Tisza Párt elnöke Szentesen tartott politikai rendezvényt.

tegnap, 21:44

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.

tegnap, 17:29

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.

tegnap, 15:57

  • Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.

tegnap, 18:09

  • Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.

tegnap, 19:52

  • Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.

tegnap, 21:13

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.

tegnap, 14:54

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Címlapon
Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz

Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz

Az Arsenal 7–1-es gálával gyakorlatilag már a legjobb nyolc között.

tegnap, 22:54

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.

február 26., 13:23