- Belföld
- boldogsághoz való jog
- boldogságra való törekvés joga
- boldogság
- boldogságkutatás
- függetlenségi nyilatkozat
- alaptörvény
- lev tolsztoj
- hegyi beszéd
- alkotmány
Van-e jogunk a boldogsághoz?

További Belföld cikkek
- Egy idős nőt élesztettek újra egy fővárosi uszodában
- Nyár elejéig biztosan rács mögött marad a japán nő meggyilkolásával gyanúsított ír férfi
- A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag kötné a képviselőket
- Drogos orgiákat szervezett egy férfi a XVI. kerületben, svédasztal volt a pszichoaktív anyagokból
- Európa Tanács: Magyarországnak javítania kell a fogvatartási körülményeket
A Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára szerint a boldogság „a belső harmónia és a lelki béke elérése”. Richard Layard brit közgazdász, aki a boldogságkutatás eredményeit a Boldogság – Fejezetek egy új tudományból című kötetében tette közzé, pedig úgy látja, hogy
boldog az, aki jól érzi magát, és ezen állapotát a későbbiekben is szeretné fenntartani.
A lélek egyesülése Istennel
Az ókori görög filozófus, Szókratész azt hirdette, hogy a boldogság az erényben van, és a boldogtalanság a gonoszban. Tanítványa, Platón úgy vélekedett, hogy az erkölcsös élet célja a boldogság, azonban az erkölcsös élet és a boldogság együttesen csak a túlvilágon valósul meg. Ami a boldogság bibliai fogalmát illeti, Jézus a Hegyi beszédben olyanokat nevez boldognak, akiknek többségét addig senki nem gondolt annak:
- Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.
- Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
- Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.
- Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.
- Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
- Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.
- Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.
- Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.
Szent Ágoston, a kereszténység egyik legbefolyásosabb filozófusa szerint a boldogság, amelyre természeténél fogva a lélek törekedik, nem az erény önmagában, nem is az érzéki élvezet, hanem a lélek egyesülése Istennel.
A Függetlenségi Nyilatkozat
A jogtörténetben az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban jelent meg először a boldogságra való törekvés (pursuit of happiness) joga. Thomas Jefferson, aki az Egyesült Államok első államtitkára (külügyminisztere), második alelnöke, majd harmadik elnöke volt, élete fő művének a Függetlenségi Nyilatkozatot tartotta. Erről árulkodik az önmaga által készített sírfelirat is:
Itt nyugszik Thomas Jefferson, a Függetlenségi nyilatkozat alkotója, a virginiai vallástörvény szerzője és a Virginiai Egyetem alapítója
Jeffersont 1776-ban, a Kontinentális Kongresszus tagjaként választották be a Függetlenségi Nyilatkozatot megfogalmazó ötfős bizottságba, amelyben gyakorlatilag egyedül készítette el a dokumentum szövegét, amit aztán a kongresszus alaposan megkurtított. A Nyilatkozat három leghíresebb mondata így szól:
Amidőn az emberi események sodrában szükségessé válik egy nép számára, hogy feloldja azokat a kötelékeket, amelyek egy másik néphez fűzték, és elfoglalja a földkerekség Hatalmai között a Természet Törvényei és a Természet Istene által részére kijelölt különálló és egyenrangú helyet, akkor az emberiség ítélete iránt érzett illő tisztelet megkívánja, hogy kinyilatkoztassa azokat az okokat, amelyek a különválásra késztették. Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik.
A boldogságra való törekvés joga csak jóval később épült be az amerikai precedens jogba. Négy évtizeddel azt követően, hogy Virginia államban 1924-ben elfogadták a faji integritási törvényt (Racial Integrity Act), amely szerint mindenkinek a bőrszínét feljegyezték a születésekor, és bűncselekménnyé nyilvánították a fehérek és nem fehérek közötti házasságot, a diszkriminatív törvény alapján száműzött Loving házaspár pert indított Virginia állam ellen. A Loving kontra Virginia ügyben a Legfelsőbb Bíróság 1967-ben alkotmányellenesnek nyilvánította a házasság bőrszín alapján való korlátozását. Earl Warren elnök az ítélet indoklásában hangsúlyozta:
a házasság szabadsága elengedhetetlen biztosítéka a boldogságra való törekvés jogának.
A boldogság szükséglete
A boldogsághoz való jog több irodalmi műben is felbukkan. Lev Tolsztoj orosz író így foglalta össze a lényegét:
A boldogság joga – mint mondják – az élethez való jog. De van-e jogom örülni az életnek? – kérdeztem, miközben az erdőn át lovagoltam. Így feleltem magamban: igen, minden embernek joga van az örömhöz, amikor ebbe a világba belép. De csak az örülhet, aki nem követ el bűnt, amellyel szenvedést okoz másoknak. Jónak kell lennem! – ebben rejlik mostani földi létem igazi boldogsága, ez a feladatom és ideérkezésem lényege.
A Kozákok című elbeszélésében a boldogságot jogos szükségletként írta le:
Az emberrel veleszületik a boldogság szükséglete; ez tehát jogos szükséglet. Ha ezt a szükségletet önzőn elégíti ki, azaz vagyont, dicsőséget, kényelmes életet, szerelmet szerez magának, akkor könnyen megtörténhet, hogy a körülmények megváltozásával lehetetlenség lesz továbbra kielégíteni ezeket a kívánságait. Következésképpen ezek a kívánságok a jogtalanok, nem pedig a boldogság szükséglete.
A Függetlenségi Nyilatkozatban szereplő boldogságra való törekvés joga egyébként szerepel a dél-koreai és a japán alkotmányban is. Az 1947-ben hatályba lépett japán alaptörvény, amelyet amerikai irányelvek felhasználásával szövegeztek meg, a 13. cikkében kimondja:
Minden embert önálló személyiségnek kell tekinteni. Joguk van az élethez, szabadsághoz és a boldogság eléréséhez, azzal a kikötéssel, hogy ez nem ütközik a közjó érdekével.
A világ egyik legelzártabb országában, az India és Kína között fekvő Bhutánban már 1972-ben bevezették a bruttó nemzeti boldogság mutatót, ami négy pilléren nyugszik: a fenntartható fejlődésen, a környezet védelmén, a kultúra megőrzésén és a felelős kormányzáson.
Ebben a fél magyarországnyi, hatalmas hegyek által ölelt államban, ahol az alkotmány szerint az ország hatvan százalékát erdőnek kell borítania, és tilos állatokra vadászni, a fejlesztési projekteket és a törvényeket a Bruttó Nemzeti Boldogság Bizottsága hagyja jóvá. A vállalkozás sikerét jelzi, hogy Bhután javaslatára 2012-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése elfogadta, hogy az egyes országok fejlettségét mutató nemzetközi összevetésekben a GDP (Gross Domestic Product) mellett a GNH (Gross National Happiness), vagyis a bruttó nemzeti összboldogság is szerepeljen. Szintén bhutáni kezdeményezésre a közgyűlés március 20-át a boldogság nemzetközi napjává nyilvánította.
Meghökkentő és különös javaslatok
A magyar jogrendszer egyelőre ódzkodik a boldogsághoz való jogtól. A Nemzeti Jogszabálytár keresője szerint egyetlen jogszabály sem említi a boldogsághoz való jogot, illetve a boldogságra való törekvés jogát. És ha hinni lehet az Alkotmánybíróság kereső oldalának, akkor
az elmúlt három évtizedben az alkotmánybírák sem hivatkoztak egyszer sem a boldogsághoz való jogra, vagy a boldogságra való törekvés jogára.
Az új Alaptörvény előkészítésekor, 2011 elején érintőlegesen szóba került a boldogsághoz való jog. Az egyik bulvárlap – nem kicsit félreértve cikke tárgyát – Legyen kötelező a boldogság! címmel számolt be az Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottsághoz beérkezett „meghökkentő” és „különös” javaslatokról. Ezek sorában számolt be arról, hogy
az egyik javaslat szerint a boldogsághoz való jog mint alapérték is jelenjék meg az alkotmányban.
Nos, nem jelent meg. Annak ellenére nem, hogy az eseti bizottság felkérésére Hamza Gábor, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professzora megküldte Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányfejlődése és Európa című tanulmányát, amelyben többek közt a boldogságra való törekvés joga is helyet kapott.
(Borítókép: Max Mumby / Indigo / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
20 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
11 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
9 órája
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
7 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
9 órája
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Belföld
Egy idős nőt élesztettek újra egy fővárosi uszodában
A nő összeesett és hörgő hangot adott ki.
50 perce
- Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
február 28., 13:15
- Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra
Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.
február 28., 14:39
- Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt
Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.
február 28., 13:01