A gazdasági-politikai elitnek nem érdeke az ökológiai fordulat

Az ökológiai válság megoldása hatalmi kérdés – véli Takács-Sánta András, a 2021. évi őszi Zöld Kalandozások előadássorozat első előadója, aki szerint ugyanakkor a jelenlegi társadalom hatalmi pozícióira törekvés helyett a hatalom szétosztása felelne meg inkább az ökologikus társadalmak eszméinek. Ebben a folyamatban lehet kulcsszerepe a helyi ökoközösségeknek – városban és vidéken egyaránt.

Az előadássorozat októberben kezdődött, a Humusz Szövetség szervezi, mely hulladékszegény, környezettudatos megoldásokat, életmódbeli mintákat mutat be az ökotudatosság jegyében.

A „Hatalmunk visszaszerzése – Helyi ökoközösségek az ökológiai fenntarthatóságért” című előadásában a humánökölógiával foglalkozó Takács-Sánta András elmondta, az ökológiai válság több elemének elkerüléséhez elengedhetetlen, hogy az emberek a piaci, fogyasztói kultúra helyébe egy új, ökologikus kultúrát építsenek fel, amelynek köszönhetően csökkenne az ökológiai lábnyom, és amely kultúra a jelenlegitől nagyban eltérő gondolkodásmódot, társadalmi berendezkedést igényel.

Kultúra alatt két egymással összefüggő dolgot értünk: egyrészt a társadalomban uralkodó gondolkodásmódot, az értékrendet, a világnézetet, másrészt a társadalmi – leginkább a gazdasági és a politikai – berendezkedést. Ezek formálják egymást, együttesen határozzák meg az egyén, a csoportok és a szervezetek magatartását

– véli Takács-Sánta András. Ebből következően a hatalmat úgy definiálta, mint a kultúra megváltoztatásának képességét, hisz minél inkább képesek vagyunk változtatni a gondolkodásmódon, a társadalmi berendezkedésen, ebből adódóan az egyének, a csoportok és a szerzetek viselkedésén, annál nagyobb hatalommal bírunk. De hogyan lehet elegendő hatalma azoknak, akik egy új, ökologikus kultúrát szeretnének felépíteni?

Az ökológiailag fenntartható társadalmak kialakításának egyik legnagyobb akadálya szerinte az, hogy az efféle változásokat óhajtó emberek kevés hatalommal rendelkeznek. A jelenlegi hatalom a nagy cégeknél és a kormányzatoknál összpontosul. A zöldek, azaz az ökológiai változást sürgető személyek, ha hatni akarnak, az ő kegyeiket keresik, rájuk próbálnak nyomást gyakorolni vagy a hatalmon lévők babérjaira törnek. A szakember szerint ezek a stratégiák azáltal, hogy elfogadják a jelenlegi hatalmi struktúrákat, tévesek.

„Eredményt el lehet érni, de új kultúrát nem tudunk felépíteni általuk. Bő fél évszázada nem tudjuk a kultúrát megváltoztatni, a nagy kanyart nem sikerült bevennünk.

– teszi hozzá. Tehát a hatalomra kerüléshez a zöldeknek a gazdasági elitre van szüksége, innentől kezdve pedig egy zöld pártnak, szervezetnek olyan kompromisszumokat kellene kötnie, amelyek a küldetésének lényegi elvesztését eredményezné.

Az ökológiai kultúra kialakulásához eképpen a fennálló hatalmi struktúrák megváltoztatására van szükség. A valódi demokrácia kiépítéséről van tehát szó, amely demokrácia részvételi és lokálisabb, ami által a döntések közelebb kerülnek az azokat meghozó emberekhez.

„A politika szó a pártpolitika szinonimája Magyarországon, de én tágabb értelemben használom, és a közügyek intézését értem alatta” – mondta a szakember, aki hozzátette, hogy sokféle demokrácia létezik, de az, ami a nyugati világban dívik egy képviseleti rendszer, amely részvételibbé tehető, ha az emberek a legfontosabb döntéseket maguk hozzák meg. Véleménye szerint persze ez sem garancia, úgy fogalmazott, ez a szükséges, de nem elégséges feltétele az ökológiai fenntarthatóságnak.

De akarja-e a nép az ökológiai fordulatot? – hangzott el a kérdés a Zöld Kalandozások első előadásán. A válaszból kiderült, hogy nem feltétlenül.

„A részvételi demokrácián belül létezik a deliberatív vagy diskurzív demokrácia, amelyben a döntések meghozatala előtt egy, a hatalomtól mentes folyamat során vitatják meg a kérdéseket. Tehát nem elegendő néhány évente a választóurnákhoz járulni, időt és energiát kell ráfordítani, azaz aktív szerepet vállalni. Ezáltal azok kezébe kerülhet a döntés joga, akik motiváltak, akik érintettek. A nagy ökológiai fordulatnak talán az egyetlen esélye az, ha el tud terjedni a részvételi demokrácia, ezen belül pedig a deliberatív demokrácia, ehhez pedig olyan intézményeket kellene létrehozni, mint amilyen a részvételi költségvetés, ahol az állampolgárok beleszólhatnak a pénz elosztásának egy részébe, de ilyen az állampolgári tanács vagy a részvételi településtervezés intézménye is. Továbbá szükséges lenne új gazdasági intézmények felépítése is, mint amilyen a termelői piac vagy a bevásárló közösség. Ezek mind nagyobb teret adnának az ökológiai fenntarthatóság elterjedésének”

– osztotta meg gondolatait Takács-Sánta András.

Hol vannak a pozitív víziók?

Az ökológus a kultúra másik eleméről, a gondolkodásmódról is beszélt, amely egy felszíni, kognitív és egy mélyebb, a világnézetet, az értékrendet meghatározó rétegre bontható. Mint mondta, gyakori félreértés a környezeti nevelés során, hogy csak a felszíni gondolkodást szeretnék megváltoztatni, pedig a mélyebb rétegi változások lényegesebbek, hiszen az határozza meg, hogy például milyen a viszonyunk más, nem emberi létezőkhöz, vagy hogy mit tartunk igazán fontosnak, az anyagi javak bőségét, a természet integritását, ugyanis teljesen más cselekvés származik a kettőből.

Elmondása szerint ezen a téren az ökológiai ismeretterjesztők nem teljesítettek jól. Nic Marks TED-előadását hozta például, amelyben a független politikai tanácsadó és előadó, a londoni New Economics Foundation munkatársa Martin Luther King híres – I have a dream – beszédéből kiindulva azt mondta, hogy ha a polgárjogi aktivista úgy kezdte volna a beszédét, hogy „van egy rémálmom”, nem sokra ment volna. Ehhez képest a zöldek állandóan azt hangoztatják, hogy vége a világnak, nincs mit tenni.

Nagyon fontos lenne az ökológiai ismeretterjesztésben pozitív víziókat felvázolni. A problémák elhallgatása nélkül, ügyes kommunikációs megoldásokkal, de egy vonzó életmód alternatíváját bemutatni az embereknek

– mondta.

Ehhez új társadalmi szereplőkre lesz szükség, akik kollektív cselekvésre, összefogásra képesek. A társadalmi atomizáció ugyanis az egyik legnagyobb gátja az ökológiai fenntarthatóságnak.

„Rendszeres, helyi találkozókra van szükség, ahol a közös gondolkodású emberek egy közös cél elérése érdekében személyesen találkozhatnak. Ilyen közösségek egy kis faluban éppúgy létrejöhetnek, mint egy nagyvárosban, és együtt képesek új intézményeket létrehozni, hatni a helyi emberek gondolkodására, felvázolni egy víziót, majd ezen közösségek hálózatot alkotva, országos szintre is léphetnek. Ilyen a Kisközösségi Program is. Csak ezeknek a közösségeknek lehet elég hatalmuk ahhoz, hogy egy új kultúra alakuljon ki körülöttük”

– zárta előadását Takács-Sánta András.

(Borítókép: Szélturbinák  Fotó: Sean Gallup / Getty Images)