Koronavírus adatok

2022. jan. 20.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-5 °C
5 °C

Vasárnap kezdődik az adventi időszak

2021.11.26. 15:42

Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra készülés négy héten át tartó időszaka. Idén a világjárvány miatt különösen nagy hangsúlyt kap az otthon, családi körben, az adventi koszorú gyertyáinak fényében végzett imádság – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében. Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami azt jelenti: az Úr érkezése, az Úr eljövetele.

Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az élet urát

– olvasható a közleményben. A keresztény – és minden emberi – közösség tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat – írta az MKPK, hozzátéve, advent idején, a királyok királyának érkezésére készülve nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.

Kitértek arra is, hogy az újkor adventi szimbóluma az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A három lila gyertya a bűnbánat időszakát, az egy rózsaszín pedig azt jelzi, hogy van okunk az örvendezésre is, mert már közel van a Megváltó eljövetele.

Jellegzetes adventi liturgia a pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott úgynevezett rorate mise. Elnevezése a latin miseének kezdő sorának (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!) rövidítése. Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomi oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát visel.

Az MKPK közleményében olvasható, hogy ebben az időszakban a keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani és a lényegre figyelni. Advent minden napján fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek az eljövetelére várunk, egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk valaki, aki meg akarja újítani életünket.

Várjuk Jézust az idei adventi időszakban is felkészült lélekkel, mert a lelkünk tesz minket emberré. Enélkül csak test vagyunk, amely elporlad. Várakozásunkban imádkozzunk teljes reménységgel és bizonyossággal az ő szeretetében és higgyünk eljövetelében

– fogalmazott a püspökök testülete.



  • Vennék
  • Bankszámla