Orbán Viktor levélben gratulált Románia miniszterelnökének
Nicolae Ciucă Románia miniszterelnökévé választása alkalmából levélben fejezte ki gratulációját Orbán Viktor – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
A magyar kormányfő azt írta román kollégájának: az elmúlt két év minden kihívása ellenére a két ország együttműködése nem veszített lendületéből, a világjárvány pedig megmutatta, hogy a szomszédok szükség esetén mindig számíthatnak egymásra. A miniszterelnök ezzel vélhetően a Romániának októberben, a negyedik hullám idején adott segítségnyújtásra utalt, amelynek részeként Magyarország román betegeket fogadott, valamint védekezési eszközöket adott át az országnak.
Orbán Viktor kifejezte meggyőződését, hogy a gazdasági, energetikai és közlekedési kapcsolatok fejlesztésével még közelebb hozható a két ország, és erősíthető a kétoldalú és az európai kérdésekről folytatott politikai párbeszéd is.
A magyar miniszterelnök ezenfelül azt írta: örömmel értesült arról, hogy az RMDSZ is koalíciós partnerként vesz részt az új román kormányban, melynek munkájához tapasztalatával és professzionalizmusával hozzáadott értéket fog biztosítani.
(via MTI)