Nagy port kavart a napokban kitört pedofilbotrány, mikor egy ismert magyar 18 éves vlogger fiú a kamerán keresztül, videócseten vetkőztetett le egy 11 éves kislányt. Felmerül a kérdés, ilyenkor hova tűnik a morális gát? Miért gondolja bárki, hogy ezt megteheti?

Már a kétezres évek közepére megállapították a szakemberek, köztük John Suler, a digitális pszichológia egyik legmeghatározóbb alakja, hogy az online térben jellemzően jóval sebezhetetlenebbnek érezzük magunkat. Ülünk a szobában egyedül, nem lát senki, és bármikor kikapcsolhatjuk a számítógépet, így lesznek, akik ezt úgy élik meg, őket innentől nem terheli felelősség azért, amint a neten cselekszenek. Ez az érzet kihat az online szokásokra, tipikusan ilyenkor áramlik ki gát nélkül a harag és a gyűlölet.

Nem csoda, hogy innentől csökken az empátia, és sokan már nem egy élő, érző lényt látnak a kamera túloldalán. Közben az internetes pszichológia azt is kimutatta, az online kommunikáció által mennyivel hamarabb kezdünk el bízni másokban. Míg személyes ismerkedésnél többnyire kell legalább pár nap, vagy több hét, míg mélyebb, komolyabb témákról kezdünk beszélgetni, addig ez online mindössze pár óra.

2018-ban egy Nosika nevű videóst gyanúsított meg a hazai videós közösség hasonló felháborító bűncselekménnyel, aminek akkor viszont nem lett következménye. A mostani ügyben viszont nyomoz a rendőrség. Egyre nagyobb a tudatosság, és tolódik fel az ingerküszöb?

Ezen a téren valamilyen szinten biztosan érzékenyebb lett a társadalom, bár még így sem állítom, hogy hatalmasat léptünk előre. Az influenszerek felelősségre vonása manapság kimerül abban, hogy tisztességesen feltüntetik-e reklámként a termékmegjelenítéseket. A menő, több tíz- vagy százezres követőtáborral járó videós státusz, befolyás és hírnév jóval könnyebb terep, mint az ebből fakadó felelősség, ami mintha kevésbé lenne a fejekben.

Ennek kirívó példája, amikor a nemzetközi csúcsyoutuber körberöhögi a Japánban jártam videójában a fára felakasztott holttesteket az erdőben, ahová öngyilkosságot elkövetni járnak ez emberek. Majd közzétesz egy félig hivatalos, érezhetően muszájból készült úgynevezett bocsánatkérő videót. Ám az, hogy őt mint tartalom-előállítót vagy magát a platformot különösebb szankciók érjék?! Egyelőre elképzelhetetlen. A felelősséget ma leginkább áttoljuk a szülőkre és a pedagógusokra, miközben az influenszereknek, a közösségimédia-oldalak, az országok kormányainak és a társadalmaknak kellene összefogniuk, hogy itt komoly változások történjenek.

A népszerű, hatalmukkal visszaélő videósoktól elrugaszkodva jó kérdés az is, mi jár azoknak az idősebb hétköznapi internetfelhasználóknak a fejében, akik kimondottan azzal a céllal használják a közösségi oldalakat, hogy 11-12 éves kisfiúkra, kislányokra vadásszanak?

Az internet kora előtt is garázdálkodtak szexuális ragadozók, akik gyerekekre vadásztak, ám ők legfeljebb a lakótelepen csaptak le. Most viszont online? Egy ilyen elkövető akár több millió potenciális kiskorú áldozatot is elérhet gombnyomásra. Pláne, ha már egy kicsit is beszél angolul.

Valószínűleg bennük is ott van legalább egy aprócska eltemetett érzés, hogy ha lebuknak, abból baj lesz. Mégis megteszik, mert egyfelől nagy eséllyel csábítja őket a fiatal nő és a szüzesség mítosza, egyben presztízse, ami keveredik bennük egy erősen narcisztikus, rendkívül arrogáns „megtehetem” érzéssel, egyfajta jogosultságtudattal, amely sajnos minden bántalmazó kapcsolat tartópillére.

Ha jól tudom, a téma szakirodalma grooming, azaz beédesgetés néven emlegeti a jelenséget, ahogy ezek az elkövetők behálózzák az ártatlan gyerekeket, hogy meztelen képeket csaljanak, majd zsaroljanak ki tőlük. Hogy működik a grooming pszichológiája a gyakorlatban?

Lehet, hogy nem csak te hívod a gyerekedet édesemnek. Az olvasók közül biztosan többen találkoztak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság aktuális gyermekvédelmi kampányával, ezzel a szlogennel. Nagyon ütős mondat, mert a grooming a gyakorlatban pontosan így működik. Kedveskedéssel a gyerek bizalmába férkőzik, hogy később ezt kihasználhassa, elárulhassa. Önmagában már az zsarolási alapot képezhet, hogy a gyerek elmesél magáról egy személyes történetet, vagy beszél arról, hol lakik.

Kirakom a közös csoportba, hogy ma hármast kaptál a dolgozatodra, ami miatt a szüleid jól le fognak szidni, úgyhogy szépen küldj még magadról még egy meztelen képet. Vagy ha nem lesz több intim kép, megosztom nyilvánosan az eddigieket. Sajnos ma van kézikönyv ahhoz, hogy ezt a fajta zsarolást hogyan kell felépíteni, és az elkövetők a maguk zárt csoportjaiban, fórumain ugyanúgy cserélgetik egymás közt a tippeket és a trükköket, mint mások a maguk szubkultúrájában a kosaraskártyákat vagy a süteményrecepteket.

Gondolom, ők ezekben a csoportokban szépen megerősítgetik egymást, hogy tulajdonképpen nincs is semmi baj azzal, hogy kizsákmányolják a gyerekeket.

Online syndicationnek hívják a hatást, amikor azok a szélsőséges egyének, akik az internet kora előtt többnyire magányos farkasok, elszigetelt jelenségek maradtak, online azonnal megtalálják a maguk közösségeit, ahol egyből ott vannak több százan, ezren. Legyenek radikális vallási, politikai nézetek vagy összeesküvés-elméletek követői, akik aztán valóban támogatják egymást, és áramoltatják az információt.

Milyen jó, hogy nem vagy birka, és te is így látod, nézd meg ezt a videót! Hiába mondják azt a tudósok és a kormány, csak félrevezetik a sok butát. Ez az online szindikáció az embert már pár hét alatt olyan küldetéstudattal vértezi fel, hogy a totális szélsőség lesz számára a norma, a természetes. Három 12 éves kislány egy nap alatt, az igen, mekkora király vagy! Te is? Én is? Én ma csak kettőt, igen, akkor jó vadászatot holnap!

Ehhez képest hova tegyük azt a jelenséget a palettán, amikor tizenévesek egymás közt küldözgetik a bosszúpornót?

Tudni kell, hogy az agy döntéshozó és következményeket felmérő régiója 18-19-20 éves korig nem fejlődik ki teljesen. Nyilván egy 16 éves gyereket sem fogunk azért hátba veregetni, amikor képeket zsarol ki a másikból, vagy bosszúból küldi körbe egy iskolának az osztálytársa meztelen képeit. Nem engedünk meg nekik többet, de kevesebbet várunk el tőlük. A jelenség méretét egyelőre nem tudjuk felmérni, főleg, mert az áldozat sokszor magát hibáztatja, a bosszúpornót megérdemeltnek, normálisnak tartja, ezért sem szól a felnőtteknek, hogy tegyenek feljelentést. Ennek ellenére valószínű, hogy nap mint nap rengetegszer történik ilyesmi a gyerekekkel.

Mit lehet tenni, hogy megakadályozzuk ezeket a borzalmas jelenséget, és megóvjuk a gyermekeinket?

Nincs nagy megfejtés, amire építhet szülő, pedagógus és gyerek; a bizalom és az őszinte kommunikáció. A gyerek jó eséllyel bajba fog kerülni a neten, így vagy úgy, lesznek negatív tapasztalatai. Távolról sem arról van szó, hogy a csúnya, gonosz, ostoba szülő elszúrta, mert még a rendezett, szerető családokban felnövő gyerekekkel, a pozitív légkörű iskolákban is előfordulnak is hasonló riasztó jelenségek. Legfeljebb kisebb arányban, vagy sokkal hamarabb állnak ki magukért, és tesznek feljelentést az áldozatok.

Bármi is történjék, a szülő és a pedagógus oldaláról semmiképp nem a leszidás, a büntetés, a megalázás, pláne nem a félresöprés a megoldás. Hülye gyerek elveszem a telefonodat, két hétig nincs net, majd megoldódik magától, másról is vannak fönt meztelen képek a neten – a gyerek, aki hasonló reakcióval találkozik, többé nem bízik majd a felnőttekben. Cserébe talál majd magának egy nagyon aranyos youtuber lányt vagy fiút, aki azt mondja neki, gyere, mesélj még, milyen jó veled beszélgetni, azzal megint milyen ajtót nyitottunk ki?

A gyereknél, aki bosszúpornó vagy pedofil szexragadozók áldozatául esik, később milyen negatív hatások jelentkezhetnek? Akár a személyiségfejlődésben és a szexuális fejlődésben.

Bármi előfordulhat, amit csak el tudunk képzelni. Szorongás, depresszió, önsértés, alacsony önértékelés, bántalmazó kapcsolatokba keveredés, szexuális és párkapcsolati diszfunkciók, megfelelési kényszer, öngyilkossági kísérlet és társai. Nagyon sok múlik azon, hogy a történteket hogyan kezeli a környezet, a család, az osztályközösség, az iskolai közeg, akik adott esetben tovább tudnak rontani az eleve negatív helyzeten. Ugyanakkor még optimális esetben is nagy eséllyel szüksége lesz a gyereknek arra, hogy megfelelő szakember segítségével dolgozza fel az átélt traumatikus eseményeket.

(Borítókép: Index)