Siófoki drogfogás: nyolcvanöt millió forintot érő kokaint foglaltak le a rendőrök
Hollandiából érkezett Magyarországra az a kokainszállítmány, amin rajtaütöttek a rendőrök Siófokon. A kábítószert egy autószállító trélerrel csempészték be az országba.
A rendőrségi portál beszámol róla, hogy K. Márk 26 éves budapesti lakos és a szökésben lévő, 48 éves siófoki társa egy autószállító trélerrel csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra. Siófokon, egy Kristály utcai ingatlan előtt 2021. december 1-jén parkolták le a trélert, majd annak pótkerekét leszerelték. K. Márk az utcán várakozott, míg a társa azt bevitte a ház udvarára. A rendőrök ekkor csaptak le rájuk, de csak K. Márkot tudták elfogni, a másik férfi a hátsó kerítésen keresztül elszökött.
A pótkerékben a nyomozók 2214 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le, amely az előzetes szakértői vélemény szerint kokain. A rendőrök kutatást tartottak a szökésben lévő férfi lakásán és garázsában, ahol 1225 gramm kábítószergyanús fehér anyagot, az elsődleges vizsgálatok szerint szintén kokaint, mérleget, nejlonzacskókat, valamint 5500 eurót és 2,2 millió forint készpénzt foglaltak le. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 85 millió forint.
A nyomozók K. Márkot őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.
(via Police.hu)
(Borítókép: Police.hu)