Él és virul, pedig papíron felboncolták
Nyilván tudom, hogy élek
– állítja meggyőződéssel Sánta Mária, 32 éves budapesti lakos.
Pedig elvileg nem így kéne lennie, hiszen miközben egy laboreredményt keresett az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Térben (EESZT), egy oldalsávban megtalált egy, a saját boncolásáról szóló dokumentumot.
A papír szerint Mária halottkezelését beutaló nélkül kezdték meg november 18-án, ergo még tart az eljárás. Időközben a rendszer rögzített még két járóbeteg-vizsgálatot, tehát vagy csoda történt, vagy homok került a gépezetbe.
Mária szerint nem lehet tudni, a rendszer kit minek rögzít, mint mondta:
(...) tényleg bármi lehetséges.
A RTL Klub híradója által megkérdezett háziorvos rámutatott, valószínűleg emberi hiba történt, ugyanis a boncolás és a hagyományos vizsgálat között orvosi szempontból annyi a különbség, hogy előbbinél általában nem él a páciens. Maga a vizsgálat dokumentációs technikája azonban ugyanaz.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)