Műemlék épületeket is elpasszolna Baja momentumos vezetése

scrnli 2021- 12- 14- 8-44-07.png
2021.12.14. 08:18
Több használaton kívüli önkormányzati ingatlant is eladhatnak Baján, köztük két műemléki védettségűt is.

Baja momentumos polgármestere, Nyirati Klára nemrég kezdeményezett konzultációt ezeknek az ingatlanoknak az eladásáról. Egyesek kifogásolták, hogy a kérdőíveken a név és a cím feltüntetését is kérték, ellentétben a szokásos gyakorlattal. 

A konzultációs ívek kézbesítése késett is, amit a polgármester azzal indokolt, hogy az illetékes kormányhivatallal és a belügyminiszterrel is egyeztetni kellett az adatvédelmi kérdésekről. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva azonban mindkét hivatal cáfolta a polgármester állítását. A polgármester erre válaszul feltöltötte a hivataloktól kapott levelet, amelyek viszont az önkormányzat csoportos adatkérésére válaszoltak, és nem arra, hogy adatvédelmi szempontból megfelelő-e a kérdőív. 

A kérdőívből végül 28 589 példányt küldtek ki, ebből 1740-et töltöttek ki érvényesen. A válaszolók többsége, 1216 fő a nem használt önkormányzati ingatlanok eladása mellett foglalt állást.

A Mandiner szerint a konzultáció eredményére hivatkozva 

a városvezetés két olyan műemlék épületet is felvenne az eladásra szánt ingatlanok közé, amelyek eladását korábban már elvetették.

A Helyőrségi Klub és egy Táncsics Mihály utcai műemlék épület eredetileg lekerült a listáról, mert a helyiek különösen rosszul fogadták az ezek eladására vonatkozó szándékot. Júliusban a képviselő-testület úgy döntött, hogy ezeket nem adják el, most viszont úgy fest, hogy akár ezektől is megválhat az önkormányzat.

Egy neve elhallgatását kérő helyi ellenzéki képviselő azt mondta: nem érzékel olyan forráshiányt, amely az ingatlanok eladását indokolná. Hivatkozott többek között arra az 570 milliós, járványterhekkel összefüggő kormányzati kompenzációra, amelyet Baja kapott a közelmúltban, illetve egy nagyarányú részvényértékesítésre is.

(via Mandiner)

(Borítókép: Baja, Polgármesteri Hivatal. Fotó: Google Streetview)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Belföld
Meghalt Weiland Annamária

Meghalt Weiland Annamária

Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.

tegnap, 21:21

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

A miniszterelnök nem kapott számlát.

tegnap, 18:15

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

tegnap, 08:32

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.

március 2., 15:51