Jézusmária, győztünk! – Beke Kata, a rendszerváltás lelkiismerete

Beke Kata 1936. december 22-én született Budapesten. Székely papok és tanítók utódjának vallotta magát. Édesapja, akinek a szavajárása szerint a politika kártyázta el Erdélyt, a húszas években menekült Magyarországra, a Dunántúlon lett gazdálkodó. A Rákosi-korszakban kulákként hurcolták meg. 

Kata lánya a szentendrei ferences gimnáziumban érettségizett. Az 1956. október 25-ei Kossuth téri sortűz egyik túlélője volt. A véres nap történetét Diszkó című novellájában örökítette meg 1977-ben. Az elbeszélést azonban a nagyközönség csak a rendszerváltozás után ismerhette meg. 1955–1956-ban postai tisztviselő, illetve építőipari küldönc volt. 1956–1962 között az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének laboránsa volt.

Út az MDF-be

1964-ben magyar–történelem szakos tanári diplomát szerzett az ELTE esti tagozatán, mivel osztályidegen származása miatt nem vették fel a nappali tagozatra. Mellette a Szövetkezeti Könyvterjesztő Vállalatnál dolgozott. Nagyon jól érezte magát a munkájában, és nem is akart elmenni tanítani. Mint később beismerte, nem akart tanár lenni. De aztán 

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Kollégiumában 1972–1979 között történelmet, majd a főiskola tanárképző tagozatán magyar nyelvhelyességet, retorikát tanított. Ekkor már rendszeresen publikált oktatási, közéleti kérdésekről. A felvételi vizsgákon testközelből látta, milyen katasztrofális állapotok uralkodnak a közoktatásban. Az 1976-os szilveszteri ÉS-ben le is közölt néhány olyan aranyköpést, amit a dolgozatokból gyűjtött ki. Sokan azt hitték, hogy ő találta ki, mert annyira abszurdak voltak.

Az oktatáskutatásban eltöltött másfél év után el akart menni gimnáziumi tanárnak, mert nagyon 

Szerette volna megismerni, hogy joga legyen erről beszélni, és megérteni, hogy milyen ezt csinálni. 1982 őszétől 1990 tavaszáig tanított a budai Kaffka Margit Gimnáziumban. 1988-ban, a Gyorsuló idő-sorozatban jelent meg a Jelentés a kontraszelekcióról című, széles társadalmi vitát kiváltó könyve.

Amikor elkezdett fújdogálni a szabadság levegője, természetesnek érezte, hogy csatlakozik valahová. Először 1988-ban a Pedagó­gusok Demokratikus Szakszervezetéhez, ahol alapító tag lett, majd ugyanebben az évben az MDF-hez. Ő szerkesztette, illetve fogalmazta meg a párt oktatási programját. Az MDF-ben 1989‑től 1990‑ig az országos választmány tagja lett. 1990‑ben az MDF színeiben jutott be az első szabadon választott Országgyűlésbe.

Nem voltunk biztosak az MDF győzelmében. A Bem téren 8-án este nagyon boldogok voltunk. Egymás nyakába borulva ünnepeltünk. Sosem felejtem el, amikor Antall felállt, és azt mondta: »Ezt a választást megnyertük.« De csalódásokat is hozott az az időszak. Én az MDF országos választmányának tagja voltam, de egyszerre azt vettük észre, az igazi döntéseket nem mi hozzuk. Antall szerepe lett a döntő, óriásivá vált a tekintélye. Jó taktikai érzéke volt, de nem ismerte az országot eléggé.

Naivának tartotta magát, aki lelkesen váltott rendszert, és amikor a választások után halálo­san fáradtan leült egy kicsit, és körbenézett, már semmi sem volt olyan, mint előtte.

Az én ízlésem szerint is túl han­gos volt ez a győzelem, s bár magam is az MDF egyik képviselője voltam, egy pillanatig sem felejtettem el, hogy a rendszerváltás már a nyolc­vanas években megkezdődött az MSZMP lázadóinak, többek között Pozsgay Imrének és Horn Gyulának az irányításával.

Államtitkár ellenszélben

Azt remélte, hogy ha véletlenül (Jézusmária!) győznek, akkor lesz egy biztos sikertárcájuk. Az akkori ellenzéki pártok oktatási programjai ugyanis feltűnően hasonlítottak egymásra. Szinte minden sar­kalatos kérdésben egyetértettek. Sajnálatosnak nevezte, hogy az MDF és az SZDSZ között kölcsönös hisztéria alakult ki, ami szerinte sokat ártott az egész politikai közéletnek, és őt leginkább az óvoda udvarára emlékeztette, ahol mindig a másik keni be a fejét lekvárral.

Még a választások előtt bocsánatot kértem a gyerekektől, a gimnáziumban, ahol tanítottam, lehet, hogy év közben ott kell hagynom őket. Szörnyű volt félbehagyni a tanítást, de nagy kaland is volt belekezdeni a képviselőségbe. Gyönyörű meglepetést szereztek nekem a diákok, amikor kiderült, hogy képviselő leszek. Az egyik osztálytól két képviselőfánkot kaptam, a másiktól egy csokor tulipánt (ez volt ugye az MDF szimbóluma), és kaptam egy kis fehér, üres könyvecskét is, aminek az első oldalára latinul ezt az idézetet írták: »Tedd a dolgodat, és ne félj!«

Amikor a megválasztása után először ment a Parlamentbe, vitt egy szál virágot az ötvenhatos sortűz áldozatainak emléktáblájához. Húszévesen csak a hihetetlen szerencséjének köszönhette, hogy megúszta a vérfürdőt, és akkor ott, frissen megválasztott politikusként arra gondolt, hogy ilyen világ van Közép-Európában: vagy majdnem agyonlőnek, vagy képviselő leszel.

1990 és 1991 között az MDF-frakció elnökségi tagja, 1990 szeptemberétől 1991 januárjáig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára volt. Oktatási elképzeléseit azonban a nagy ellenszélben nem tudta megvalósítani, ezért államtitkári tisztségéről lemondott, és ki is lépett az MDF-ből. Nem mellesleg 

1994-ig független képviselőként tevékenykedett a parlamentben. Megalakulásától feloszlásáig tagja volt a Pozsgay Imre által vezetett Nemzeti Demokrata Szövetségnek. 1990–1992 között az Új Katedra főszerkesztője volt. Egyik 1993-as parlamenti felszólalásban így fogalmazott:

Kodály Zoltán mondta: egy nemzet kultúráját nem az hatá­rozza meg, hogy ki az Operaház igazgatója, hanem hogy ki a falu tanítója. Attól tartok, hogy a falu ta­nítóit, az ország tanítóit az első szabadon választott kormány, az első szabadon választott Országgyűlés törvényalkotása újra csak magára fogja hagyni, mint ahogyan ez évtizedek során történt.

A politikusi pályától visszavonulva az írásba menekült. Az én Itáliám és Vallomás címmel útikönyveket írt Olaszországról, amelynek szerelmese volt.

Könyv a gyógyulásról

Élete során sokat betegeskedett. Mint egyik interjújában elismerte, sok hibája van, mint bárki másnak, de hála istennek az önsajnálat nem tartozik közéjük.

Ami­kor az ember tudja, hogy életveszélyben van, megváltoznak a dimenziók. Az em­ber egyszer csak azt kezdi érezni, hogy a szíve helyett egy mozdony erőlködik benne, és dohog-dohog. Az infarktus éj­szakáján az ember szembenéz azzal, hogy bizony hajnalra meghalhat.

A Kis ma­gyar Varázshegy című, 1999-ben megjelent könyve részben egy szívinfarktus és az abból való lábado­zás, majd gyógyulás krónikája.

Még a betegágy szélén ülve is létezik humor, hát még ha az ember felépül. Ilyenkor lehet tovább ápolni a kórházban kiépült kap­csolatokat. Nekem az az elvem, hogy csak többágyas szobában szabad feküdni, ha az ember úgy dönt, hogy beteg lesz.

2009. december 3-án hunyt el. Az angyalföldi Szent Mihály-plébánián búcsúztatták el. Beke Kata világéletében tanító volt, aki kissé megelőzte a korát.

(Borítókép: Beke Kata író, tanár 1936. december 22-én született Budapesten. Fotó: Kovács Attila / MTI)