Wesselényi Miklós, a nőfaló árvízi hajós

Wesselényi Miklós 1796. december 30-án született a Szilágy megyei Zsibón. Szülei tizenegy gyermeke közül egyedül ő érte meg a felnőttkort. Apja, a „zsibói bölény” művelt, ám hirtelen haragú, nyakas főúr volt, aki jakobinus összeesküvőként került bíróság elé, börtönbe pedig azért, mert hadjáratot indított egyik szomszédja ellen.

Tanulmányait otthon végezte.

Együtt Széchenyivel

A fiatal báró a reformkori nemzedék egyik kimagasló alakja lett, aki hírnevét az 1817-es erdélyi ínség-segélyakció egyik szervezőjeként alapozta meg.

1820-ban ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, akivel mély barátságot kötött. Közösen utazták be Nyugat-Európát. Tapasztalataikat mindketten könyv formájában jelentették meg. A cenzúra miatt Wesselényi csak Lipcsében tudta kiadatni 1833-ban Balítéletekről című művét. Ebben a bajok egyik fő forrásának a műveltség hiányát jelölte meg:

Az értelmi míveltség hiányát teszem bajaink mindenekfeletti első okául, mert értelmi műveltség minden hibákat s hiányokat képes orvosolni s polgári alkotmányunk, vagyis törvényeink [...] hibáit is ez fogja javíthatni. Sok helyt említettem, s még többször is fogom mondani, hogy lelki míveltség az, ami egyedül tehet nemzetet naggyá, hatalmassá, s hogy ez minden polgári alkotmánynak valódi talpköve, támasza. Ezen vallásomat most ismételvén bajaink ezen fő okáról, ti. értelmi műveltségünk hiányáról itt többet nem mondok. Ennek pótlása (ami pedig nagyjára s szinte egészen tőlünk függ) fogja orvosolni a következendőt, úgymint a törvényeinkben lévő hibákat is.

Nagyon fontosnak tartotta, hogy a nemzet összes tagját, nemest és nem nemest, magyart és nem magyart hazafivá, polgárrá kell emelni. Igyekezett jó példával elöl járni. A birtokain fekvő falvakban elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Rendszeresen felügyelte a munkákat a földeken, olykor maga is beállt kaszálni. 

Saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott a korszerű földművelésről és állattenyésztésről.

Három év börtönbüntetés

Az erdélyi birtokos később Magyarországon, Szatmár megyében is vásárolt földeket, így mind a két országgyűlésnek tagjává vált. Mint a helybéli ellenzék vezére, nagy szerepe volt abban, hogy huszonhárom év után ismét összehívták az erdélyi országgyűlést. A király azonban 1835-ben feloszlatta a diétát, Wesselényi ellen pedig hűtlenségi pert indítottak, amiért a kormányt kritizálta.

Az eljárás évekig elhúzódott. Wesselényi perét az ellenzék a szólásszabadság megsértésének tekintette. 

így a zsibói bárónak sikerült elkerülnie a halálbüntetést. A hűtlenséget a bíróság nem is tudta bizonyítani.

A hétszemélyes tábla 1839. február 8-án végül jóváhagyta a királyi tábla korábban hozott ítéletét, és Wesselényire három év börtönbüntetést szabtak ki. Néhány hónap elteltével azonban kiújult a báró szembetegsége, és csak Széchenyi és Deák Ferenc közbenjárásának köszönhette, hogy ideiglenesen kiengedték a gräfenbergi hidegvíz-gyógyintézetbe, ahol a kitartó kúra alatt látása, egészségi állapota is javult. Végül kegyelmet kapott és hazamehetett.

Árral szemben

Börtönbe vonulása előtt, a pesti árvíz idején oroszlánrészt vállalt a lakosság megmentésében. 1838. március 13-án délben a jég töredezni kezdett, és lassan lefelé indult, de a Csepel-szigetnél kialakult, a mederhez fagyott jégtorlasznál megakadt. A visszaduzzadt jeges ár este tíz órakor átcsapott a Vigadónál emelt töltésen, éjfél felé átszakította a váci, hajnalban pedig a soroksári gátat is. A három irányból érkező víztömeg átrohant Pesten, kiöntve a lakókat, összedöntve a külvárosi vályogházakat.

Naplójában részletesen beszámolt mentési akcióiról. Reggel ötkor bement a városba, mert úgy hallotta, a Városházánál vannak csónakok. A Kígyó utcában már övig gázolva járt a vízben, de nem talált egy ladikot sem. Hétkor végre csónakba szállhatott, és társaival a belvárosba eveztek.

A segítni sietők közt kevés ismerőst s mágnásaink és ifjú uraink közül egyet sem láttam.

Ő viszont három napon át kora reggeltől besötétedésig vízen volt. Segített, ahol csak tudott. Embereket mentett ki a fagyos vízből, másoknak élelmiszert hozott. Estefelé ráadásul heves hózivatar támadt a városra, ami nagyban nehezítette a mentést. Mindössze három órát pihent, és újra csónakba szállt.

A haladást gátló akadályok mindinkább szaporodtak. Előbb a legtávolabbi jajok felé törtünk s így a közelebb esdeklők mellett irgalom nélkül el kellett mennünk; de ama távollevőknek is többnyire csak részeit lehetett elhozni, a végveszély félelmi közt hátramaradóknak, gyakran becsületszavamat adtam, hogy semmi el nem távoztathat hozzájok visszatérésemtől s ez adott szó lehetetlenné tette visszatérő utamban másokra s a legmegszorultabbakra is hallgatni.

A fővárost ért elemi csapások közül a legkomolyabb kárt és legsúlyosabb veszteséget az 1838-as árvíz okozta. A Belvárosban 203, a Ferencvárosban 260, a Józsefvárosban 216 centiméter magasan álló víz 

Wesselényinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az elemi csapás csak 153 áldozatot követelt.

Törvénytelen gyermekek

A báró korának egyik legnagyobb nőfalója volt. Szeretőivel való viszonyáról főként saját naplójából tudunk, amit több mint két évtizeden át vezetett. Ebben rendszeresen feljegyezte a nőkkel való találkozásait és a szexuális aktusok számát. A nők nevét nem írta le, hanem egy-két betűs rövidítéssel jelölte őket. 

Barátja, Újfalvi Sándor emlékiratai szerint Wesselényinek tizenhárom törvénytelen gyermeke volt. Mint írta:

Függetlensége s szabadsága túlfeszített elhittségiben különböző aljas nőktől tizenhárom fattyú gyermekkel szaporítá a születés által már céltévesztettek számát.

A zsibói és pesti református egyházközségek nyilvántartásai szerint három törvényes gyermeke született: 1845. december 13-án Miklós, 1847. március 11-én Béla Pál és már halála után, 1850. május 16-án Heléna.

1832. április 12-én kelt végrendeletében öt meg nem nevezett gyermekről, míg 1848. március 25-i testamentumában négy törvénytelen utódról tett említést, akikre halála után egyenként tíz-tízezer pengőforintot hagyott.

Távol a politikától

A nagydarab férfi sokat betegeskedett. 1844-ben teljesen megvakult. Napjait a politikától távol, Zsibón töltötte. A bárónak azért 1848-ban még jelentős szerepe volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés kimondja Erdély unióját, majd ő irányította a Partium visszacsatolását is.

A szabadságharc leverése utáni időszakot a gräfenbergi gyógyintézetben töltötte. Hajón indult haza a Dunán. Útközben, 1850. április 19-én magas láz tört ki rajta, Pesten ki kellett szállnia. Tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Állapota egyre súlyosabbá vált, és április 21-én Pesten elhunyt.

A nagy férfi meghalt! Béke porainak! A hon, melyért ő fáradhatatlanul küzdött és Pest városa, melynek árhullámaitól 1838-ban sok drága életet mentett meg, a nagy férfi emlékét forró és soha el nem múló kegyelettel ünneplendi

– írta róla 1850. április 23-án kezelőorvosa, Garay János.

(Borítókép: Wesselényi Miklós. Fotó: Wikipédia)