Szerződést bontott Magyarországgal a Pegasus gyártója

000 FO4CL
2022.01.05. 07:20 Módosítva: 2022.01.05. 07:23
Felmondta a szerződést Magyarországgal és Lengyelországgal a Pegasus kémszoftver gyártója. Az izraeli nemzetiségű cég a korábbi több mint száz ügyfele közül kevesebb mint 40-et tudott megtartani.

Szerződést bontott a Pegasus kémszoftver izraeli gyártója Magyarországgal és Lengyelországgal, a cég a Neue Zürcher Zeitung szerint a 102 megrendelőből csupán 37-et tartott meg, az Európai Unión belül csak ezt a két országot érinti a döntés, a többieket egyelőre nem.

Ki, miért és milyen alapon?

2021-ben a nyári-őszi hónapok egyik fajsúlyos történése volt a Pegasus-botrány Magyarországon. A Direkt36 több olyan cikket is közölt, amelyek szerint újságírókat, ellenzéki politikusokat, sőt még Áder János köztársasági elnök környezetét is lehallgathatták egy izraeli kémszoftverrel. Ki, miért, milyen alapon kezdeményezte a szoftver használatát a sajtóban megjelent személyek esetében? – így lehetne összefoglalni, milyen kérdések merültek fel az ellenzék és a sajtó részéről.

Kovács János politológus az Indexnek korábban azt nyilatkozta, hogy a Pegasus-ügy minden oknyomozó cikk és politikusi nyilatkozat mellett is csak korlátosan felderíthető a nyilvánosság számára, hiszen egy titkosszolgálati, megfigyelési ügyről van szó, ami nemzetbiztonsági érdekeket és működési protokollokat érint.

A kémszoftver beszerzésének és használatának ügye a kormánnyal szembeni, a jogállamisági deficitet kidomborító, emblematikus üggyé vált, amely nem maradt meg a belpolitikai küzdőtéren, nemzetközi hullámokat is keltett. Ehhez társult egy jól felépített, kormányellenes médiakampány, ami beindította a Fidesz válságkommunikációs reflexeit. A Pegasus-botrány egy folytatásos regénnyé vált, amely bármikor előrántható a tarsolyból

– fejtette ki az elemző.

Csúcstechnika

Az NSO képességei „az egyik legfejlettebb, technikailag kifinomult behatoló eszközöket használják, amit valaha láttunk” – erre jutottak nemrég Ian Beer és Samuel Groß kiberbiztonsági kutatók a kémprogram működésének mélyreható technikai vizsgálata során. 

Elemzésük az NSO iPhone-ok elleni képességeire terjedt ki, amiért az Apple pert is indított a herclijai székhelyű vállalat ellen. Az NSO nullakattintásos képességekkel rendelkezik, amelyek az androidos eszközöket is célba vehetik – mondták a kutatók a Times of Israelnek.

Az NSO olyan „nullakattintásos kihasználási technológiát” kínált az ügyfeleknek, ahol a célpontok, még ha technikailag nagyon is képzettek is, egyáltalán nem tudnak róla, hogy célpontok. Ez lényegében egy olyan

kiberfegyver, amely ellen nincs védelem.

Az NSO-kémprogram „mérnöki szempontból nagyszerű munka”. Erről beszélt Gili Moller is, a svájci központú Acronis kiberbiztonsági multinacionális cég izraeli vezérigazgatója.

Ez egy kicsit olyan, mint a sci-fi. A célpont nem tett semmit, csak egy üzenetet kapott, és a támadó teljes irányítást szerez

– magyarázta Moller. Az ilyen sebezhetőségek megtalálása nagyon nehéz, és hosszú, kemény munkával jár – tette hozzá. A kémszoftver Gabriel Avner biztonsági tanácsadó szerint olyan okos, jól kivitelezett támadást tesz lehetővé, amely aláássa az emberek ismert óvintézkedéseit.

Válaszokat akarnak


Az NSO (Magyarországon is botrányt kirobbantó) használatát a nemzetközi színtéren is többen kifogásolták, az ügy diplomáciai hullámokat is vetett. Számos izraeli szövetséges, például Franciaország válaszokat követelt, miután a jelentésekből kiderült, hogy a szoftvert országukban is használták.

via Népszava

(Borítókép:   JACK GUEZ / AFP)