Áldozatsegítő pontot nyitott meg Varga Judit Érden
A kormány fontos feladatának tekinti a bűncselekmények, illetve a tulajdon elleni szabálysértések áldozatai által elszenvedett társadalmi, erkölcsi, anyagi károk és érzelmi sérülések enyhítését – mondta Varga Judit Érden, egy újabb áldozatsegítő pont átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve: „segíteni igazán csak tettekkel lehet”.
Ennek érdekében az igazságügyi tárca és a Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság a hatékonyabb áldozatvédelem segítésére együttműködési megállapodást írt alá. A dokumentumban foglaltak eredménye a helyi rendőrség épületében az áldozatsegítő pont életre hívása – tette hozzá.
A miniszter közlése szerint már kilenc megyében működik áldozatsegítő központ, és a most átadott érdin kívül Salgótarjánban hoztak létre áldozatsegítő pontot, a gyorsabb ügyintézés érdekében. Az áldozatsegítés nagy hozzáértést igénylő komplex tevékenység, kormányhivatalok, rendőri szervek, egyházak, civil szervezetek együttműködését igényli, hogy a sértettek mielőbb megfelelő, testre szabott segítséghez juthassanak.
Varga Judit arról is beszélt, az a cél, hogy 2025-re valamennyi megyeszékhelyen működjön áldozatsegítő központ, az elmúlt évben 18 ezer állampolgár panaszait orvosolták az áldozatsegítő központokban – jelezte a miniszter. Arról is szólt, hogy külön áldozatsegítő telefonvonal is az állampolgárok rendelkezésére áll, amelyet a 06-80-225-225-ös számon lehet elérni.
Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy külön érzékenyítő tréningeket szerveznek a rendőröknek. Ennek a képzésnek az a célja, hogy a krízishelyzetbe került áldozatok minél rövidebb időn belül hozzájuthassanak segítséghez – fűzte hozzá. A főkapitány-helyettes sikeresnek nevezte a nyomozók és az áldozatsegítők közötti együttműködést.
(via MTI)