Lőfegyvert rejtegetett az ukrán férfi Szolnokon, letartóztatták
Letartóztatta a lőfegyvernek minősülő légpuskát rejtegető, a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai által elfogott ukrán férfit a Szolnoki Járásbíróság – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség közleményben kedden az MTI-vel. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.
A 42 éves férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2021 áprilisától akkori élettársa szolnoki lakásában, majd kapcsolatuk megszakadását követően gépkocsijában tárolt, rejtegetett egy emberi élet kioltására alkalmas, lőfegyvernek minősülő légpuskát. A fegyver tartására hatósági engedéllyel nem rendelkező gyanúsított a puskát 2020 őszén szerezte ismeretlen személytől.
Az Ukrajnában többszörösen büntetett férfi munkavállalási célú tartózkodási engedélye tavaly nyáron lejárt, azt követően jogosulatlanul tartózkodott Magyarország területén, és más bűncselekmény gyanúja miatt is körözték.
A TEK munkatársai 2022. január 7-én, Budapesten fogták el a férfit – közölték.
A Szolnoki Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés miatt tett indítványt az ukrán férfi letartóztatására, mert fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén elrejtőzne a bűnüldöző hatóságok elől, és előélete alapján tartani kell attól is, hogy újabb bűncselekményt követne el
– olvasható a közleményben, amelyben hozzáteszik: a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványát alaposnak ítélte, letartóztatta az ukrán férfit. A gyanúsított és védője fellebbezése folytán a kényszerintézkedésről a Szolnoki Törvényszék mint másodfokú bíróság dönt véglegesen.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
- Belföld
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van
Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.
március 1., 10:40
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
2 órája
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20
- Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben
Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.
március 1., 13:02
- Belföld
Népszerű színész próbált segíteni korábban a tízéves kislányt kikötöző szexuális erőszaktevőn
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
március 1., 12:49
- Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55