A többség anyagi helyzetének romlásától tart, ha győz az ellenzék a választásokon
Még pesszimistább várakozások tapasztalhatók a rezsiköltséget illetően. 64 százalék vélekedik úgy, hogy növekednének, ha az ellenzék jutna kormányra. A vidéki lakosság 54-55 százaléka véli úgy a felmérés szerint, hogy az ellenzék emelné a munkavállalói és vállalkozói adókat, csökkentené a gyermekvállalási és családi támogatásokat. A budapestiek a két utóbbi kérdésben megosztottnak látszanak, az optimista és a pesszimista vélemények között mindössze háromszázalékos eltérés van.
A Real-PR 93. emlékeztet: már augusztusi kutatásukban is számottevően meghaladta az ellenzéki győzelem esetén kedvezőtlen változásokra számítók aránya az optimistákét, de most a korábbinál öt százalékkal többen gondolják úgy, hogy csökkentenék a gyermekvállalási és családi támogatásokat, és hét százalékkal többen számítanak a rezsiköltségek emelkedésére.
Ha a 2022-es választás döntő mértékben az életkörülmények várható alakulásán múlik, az jelentősen csökkenti az ellenzék esélyeit, mert ez sokaknál jelentős döntésbefolyásoló tényező. Tíz százalék körüli azok aránya, akik szerint biztosan nem történne negatív változás a három vizsgált témakörben – ismertette a közvélemény-kutatás eredményét a Magyar Nemzet.