Erik, Alexandra
EUR 386,20 Ft
USD 365,61 Ft
11 °C
23 °C

Így élnek az Aszódi utcai hajléktalantelep lakói a szabad ég alatt

hajlektalan2
A Menhely Alapítvány munkatársaival éjszakai látogatásra mentünk, megnéztük, miként élnek az emberek a fővárosban, az Aszódi utca melletti erdőben.

A január beköszöntével gyakoriak már a nappali fagyok, ami az utcán élő emberek életét drasztikusan megkeseríti. Egy évtizeddel ezelőtt a KSH megpróbálta összeszámolni a lakhatását vesztett embereket, akkor, 2011-ben 12 347 főt írtak össze, de

a pontos létszám a lakóhely hiánya miatt megszámlálhatatlan.

Az utcán élő emberek sorsáról többek közt a Menhely Alapítvány munkatársai igyekeznek gondoskodni. Elsősorban a fagyhalál elkerülésére a melegedőkbe próbálják terelni a hontalanokat – kisebb-nagyobb sikerrel. Kék Attila, az alapítvány munkatársa az Indexnek azt mondta, hogy a hajléktalanokat arra alkalmas szolgálati autóval képesek elszállítani az őket megóvó intézményekbe, amennyiben hajlandóak a szabad ég alól oda beköltözni. Ott viszont rájuk szigorú szabályok várnak, azok be nem tartása kitiltással jár. A melegedőbe költözést nehezítheti az is, ha a fedél nélküliek kutyát is szeretnének magukkal vinni, ezt a legtöbb szálló nem engedi. A szabálysértési kitiltások lehetnek csak néhány hónaposak, de akár véglegesek is.

A legfőbb probléma az alkohol, amiből adódhat az agresszív viselkedés. A falkaszellem nagyon dominál a hajléktalan emberek körében, megmutatják egymásnak, ki az erősebb, aki uralkodik. Ez az utca hatása, hogy ilyenné válnak.

– magyarázza Kék Attila.

A szociális munkás azt is elmondja, hogy ők nem kényszerítenek senkire semmilyen intézkedést. Még azt sem, hogy a hajléktalanok elfogadják a meleg teát, vagy bemenjenek a szállóra.

Az Index stábját az Aszódi utca végében található erdős területre az ott sátorozók engedték be, hogy megmutassák, milyen körülmények közt igyekeznek túlélni a fagyhalált. József, a falkavezér élettársával és néhány oda engedett emberrel él ott. Kutyáját annyira szereti, hogy mint mondta, előbb ad neki ételt, mint önmagának. Vállalta, hogy ha nem engedik kutyával menhelyre költözni, marad a sátortáborban. A területet olyannyira védi, hogy a stábunkra rontó hajléktalant is ártalmatlanította.

Így élnek az Aszódi utcai hajléktalantelep lakói a szabad ég alatt

A videóban látható az is, hogy a Menhely Alapítvány munkatársai nemcsak az általuk megszokott helyeken látják el a hajléktalanokat, hanem bejelentésre, az utcán talált embereken is próbálnak segíteni.

2022. Február 3-án a hajléktalanokat vizsgáló szociológiai kutatássorozat folytatódik a Február Harmadika Munkacsoport jóvoltából, így ismét felmérik a hajléktalanok élethelyzetét. Ezen a napon a szervezet munkatársai megközelítőleg pontos képet kaphatnak arról, hányan is élnek a szabad ég alatt, valamint mik a legjellemzőbb problémájuk a fedél nélkül élő embereknek.

Mit tehet Ön?

1. Mentse el ezt a számot: +36-1-338-4186. Ez a Menhely Alapítvány Diszpécser szolgálata, akiket 0-24 hívhat, ha veszélyeztetett embert lát az utcán. A menhely.hu-n megtalálja a regionális diszpécser szolgálatok számát is.

2. Ha hajléktalant lát, menjen oda, szólítsa meg. Kérdezze meg, van-e szüksége segítségre, ennivalóra, teára, takaróra? Bemenne-e szállóra?

3. Ha nem reagál, hívja a mentőket. Ha úgy ítéli meg, hogy az illető nem tud gondot viselni magáról, vagy nem biztos ebben, hívja a diszpécser szolgálatot, tudnak majd segíteni.

4. Végül: ne csak a legnagyobb hidegben, máskor is gondoljon a segítségnyújtásra! A Menhely Alapítvány és más hajléktalanellátásban dolgozó szervezetek is folyamatosan fogadnak önkénteseket.

(Borítókép: Index)

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!