Az izzókirály, aki megjárta a poklot

Aschner Lipót 1872. január 27-én született a Nyitra megyei Assakürtön, egy kilencgyermekes zsidó család első fiúgyermekeként. A négy polgári elvégzése után kereskedősegéd lett. 1892-ben lépett az Egyesült Villamossági Rt. alkalmazásába kereskedelmi tisztviselőként. 

1918-ban kereskedelmi igazgató, 1921-ben pedig vezérigazgató lett. Hat évtizeden át dolgozott a gyárban, valamennyi beosztásában az izzólámpagyártás fejlesztésén munkálkodott.

Egy világmárka névadója

A XIX. század végén és a XX. század elején nagy versenyfutás folyt a szénszálas izzólámpák tökéletesítéséért. Az akkori legnagyobb világcég, az Osram az ozmiumot használta izzításra, de az ezzel az izzószállal készített lámpák nem voltak alkalmasak 40 voltnál nagyobb feszültségre. Aztán 1905-ben mutatták be a Siemens és Halske gyár tantállámpáját. Ugyanebben az időben Budapesten már nagyban dolgozott Hanaman Ferenc és Juszt Sándor a világ első wolframszálas izzóján. Az Egyesült Villamossági Rt. azonnal lecsapott a találmányra, és megvásárolta az izzólámpa gyártásának és értékesítésének jogát. A cég neve 1906-ban Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-re változott, ezzel is hangsúlyozva, hogy fő termékük az izzólámpa. 1909. április 28-án bejegyezték az Aschner által kitalált Tungsram márkanevet, amely hamarosan az egész világon ismert, és elismert márka lett.

Új utakra vezette a céget:

1. A kutatás és fejlesztés stratégiai jelentőségét felismerve kutatólaboratóriumot hozott létre a General Electric és a Siemens mintájára, ahol kitűnő, fiatal tudósok – többek között Bay Zoltán, Simonyi Károly, Millner Tivadar és Winter Ernő – dolgoztak Pfeifer Ignác műegyetemi professzor irányításával.
2. Kiépítette a vállalat külföldi gyártóegységeinek hálózatát. A két világháború között a nemzetközi kereskedelem előtti növekvő politikai korlátok miatt ez a termékek piacra juttatása szempontjából döntő jelentőségű volt. 1939-ben az újpesti gyár már több mint 25 millió darab izzólámpát gyártott, és 17 millió pengős exportjával megelőzte a korábban piacvezető holland Philipset.
3. Amerikai vezető vállalatok mintájára munkásjóléti intézkedéseket vezetett be. Például kulturált öltözőket, mosdókat, ebédlőt, sport- és rekreációs létesítményeket építtetett. Az újpesti sport mecénása, a nagy projektek embere volt.

1921-től 1934-ig tartó elnöksége az Újpesti Torna Egylet aranykora volt. Első elnöki teendőjeként felkérte a korszak híres építészét, az olimpiai bajnok Hajós Alfrédet, hogy tervezzen egy stadiont a gyár területére.

A gyár mellett tíz teniszpálya épült. 1938-ban megnyitották a Tungsram-uszodát is. De nem maradtak el a sportsikerek sem. Például a labdarúgók 1920 és 1942 között húsz dobogós helyezést értek el, köztük öt bajnoki címet nyertek. Az 1938-as világbajnokságon ezüstérmet szerzett válogatottban öten újpestiek voltak.

Hét hónap Mauthausenben

1942 tavaszán a gyár százötven munkását és mérnökét vonultatták be munkaszolgálatra. Akkor az életkora miatt mentesült a behívás alól, de 1944. március 19-e, a német megszállás után ő sem kerülhette el sorsát. A 72 esztendős férfit a Gestapo előbb a városparancsnokságra, majd a toloncházba hurcolta. 

A láger főként az őrök szadista módszerei miatt vált hírhedtté. Az oda szállított mintegy kétszázezer fogolyból százhúszezer meghalt.

Rojkó Annamária az Aki a korát megelőzte: Aschner Lipót élete című kötetében megjegyzi, hogy a gyárigazgatónak egyetlen levele vagy visszaemlékezése sem maradt fenn a Mauthausenben töltött hét hónapról. Parragi György újságíró a mauthauseni naplójában ezt írta róla:

Sohasem felejtem el az egyik legderekabban viselkedő magyar zsidónak, Aschner Lipótnak, az újpesti Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vezérigazgatójának esetét, aki valóban hősiesen viselte sorsát és bár felül volt a hetvenen, visszautasította azt a lehetőséget, hogy ne menjen munkára a tábor szövőgyárába a többi társával együtt. Aschner, bár a blokkban maradhatott volna, egyetlen napot sem hagyott ki és lement a gyárba tizenkét órán át dolgozni, nehogy kivétel legyen a többi magyar között. Ezért az egész tábor egyik legtiszteltebb alakja volt.

Mindeközben a cégtulajdonos Apostol utcai villájában lakott Adolf Eichmann, aki a magyar zsidóság deportálását a közeli, XII. kerületi Evetke utcában lévő irodájából irányította. Aschnert az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vezetői az SS-szel folytatott alkudozás és titkos tárgyalások után százezer frankos váltságdíjért 1944 decemberében szabadították ki a lágerből, és menekítették előbb Bécsbe, majd Svájcba.

Semmit sem kapott vissza

Csak 1947 nyarán tudott hazajönni. Megtűrték a gyárban, mindazonáltal ő hitt benne, hogy még megmentheti. Beteg öregemberként az igazgatóság alelnöke lett, de korábbi döntési jogkörét nem kapta vissza. Ahogy házát és vagyonát sem. 1951 augusztusában kelt levelében megjegyezte:

Ide a gyárba minden délelőtt kijárok, és igyekszem a gyár segítségére lenni. A kézremegés (a jobb kezem remeg) tényleg fennáll, de annyi baj legyen.

Már az első, 1945. decemberi államosítási hullám érintette az Egyesült Izzót. Elsőként az Ajkai Kőszénbányát, majd az Ajkai Erőművet államosították. 1947-ben került állami tulajdonba a gyárral szoros kapcsolatban álló Pesti Magyar Kereskedelmi Bank is. 

Valamennyi külföldi leányvállalatát és fiókját a lefoglalás veszélye fenyegette, mert azokat – immár magyar állami tulajdonként – a háborús károk fedezésére a volt szövetséges államok zár alá vehették. Veszélybe kerültek a szabadalmi licencjogok is. A gyár így formálisan részvénytársaság maradt, ám a részvények 40,68 százaléka az államé lett, ami ha többséget nem is biztosított, de a szovjetek 14,51 százaléknyi részvényével együtt egységes fellépést tett lehetővé a külföldi részvénytulajdonosokkal szemben.

Az élet furcsa helyzeteket szül. A gyár kereskedelmi vezérigazgatóját, Jankovich Dénest 1947 decemberében őrizetbe vették, és két éven át tartották börtönben vádemelés nélkül. Szabadon bocsátása után elhagyta az országot, átvette a külföldi Tungsram-fiókok irányítását, és a magyar elvtársaknak az ötvenes években vele kellett tárgyalniuk.

Aschner Lipót 1952. január 18-án hunyt el. Az újságok nem adtak hírt a haláláról, még a gyár üzemi lapja sem. Temetésére is csak kevesen mentek el.

(Borítókép: Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. gyárának főbejárata 1962-ben. Fotó: Horling Róbert / MTI)