Széklet, vizelet, fürdővíz: mind vírust juttat a csatornába

További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
Magyarországon a Nemzeti Népegészségügyi Központ végzi a koronavírus szennyvízből történő monitorozását, miután az Európai Unió a korábbi eredmények alapján az NNK-t jelölte ki a harmonizált európai uniós monitoringrendszer hazai tagjának – közölte az Index érdeklődésére a szervezet sajtóosztálya.
Megtudtuk azt is, hogy
a vizsgálandó mintákat a szennyvíztelepek üzemeltetői veszik a telepekre beérkező nyers szennyvízből, majd a kormányhivatalok segítségével juttatják el a Népegészségügyi Központba,
ahol először a vírusrészecskék koncentrálása történik meg egy egyedileg fejlesztett ultraszűréses módszer segítségével, majd a vírus örökítőanyagának tisztítását és detektálását hasonlóan végzik, mint a klinikai minták esetében.
Az eredményeket heti rendszerességgel közzéteszik az NNK weboldalán, mint ahogy történt is, amikor kiderült, hogy „határozott növekedés látható a szennyvizek SARS-CoV–2 örökítőanyagának országos átlagkoncentrációjában”.
Hány helyen mérnek?
Összesen 22 mintavételi helyről érkeznek minták. A vizsgált szennyvíztelepek 3,9 millió lakos szennyvizét tisztítják, így a minták a lakosság közel 40 százalékát reprezentálják.
Mióta működik a mérőszolgálat?
Az NNK Budapesten 2020 májusától végez rendszeres vizsgálatokat, 2020 júliusa óta pedig az ország minden megyeszékhelyén heti rendszerességgel ellenőrzi a szennyvizek SARS-CoV–2-koncentrációját, illetve 2021 októberétől az európai uniós ajánlásokkal összhangban a legnagyobb települések (Budapest, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr) esetében heti kettőre növelte a mintavételi gyakoriságot.
Milyen védőeszközökben dolgoznak a mintavevők?
Mivel a szennyvízminták minden eddigi vizsgálat szerint nem tartalmaznak fertőzőképes koronavírus-részecskét, a mintavevőknek elsősorban az általános laboratóriumi higiénés előírásokat kell betartaniuk. Ugyanakkor a szennyvíz természetesen kockázatos közeg, amely számos egyéb fertőzőképes kórokozót tartalmaz, ezért a kezeléséhez megfelelő védőeszközök, mint például köpeny, kesztyű, arcmaszk, szükségesek.
Milyen vírusok vannak jelen a szennyvízben?
A kommunális szennyvízben számtalan emberi és állati kórokozó vírus jelen van.
Minden olyan vírus, amely széklettel, vizelettel ürül, vagy amely például a tisztálkodással kerül a csatornába, jelen lehet a szennyvízben.
Ezeknek a vírusoknak egy része a szennyvízzel közvetítve is fertőzhet, ezek általában hányást, hasmenést okozó vírusok. A légúti vírusok esetében azonban nem ez a jellemző terjedési mód, így ezek esetében a szennyvízből általában csak a vírus örökítőanyaga mutatható ki, vagyis ez jellemző a koronavírus és az influenza esetében is. Az NNK-ban már folynak vizsgálatok az influenzavírus örökítőanyagának szennyvízből történő kimutatására is.
Lehet-e tisztítani a szennyvízben észlelt koronavírust?
A SARS-CoV–2 vírus inaktiválódik a szennyvízben, ezért már a nyers szennyvízben sem mutattak ki fertőzőképes vírusrészecskét. A koronavírus tehát sem a tisztított, sem a nyers szennyvízben nem jelent kockázatot – árulta el végül az Index érdeklődésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
(Borítókép: Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. nagykanizsai szennyvíztisztító telepének munkatársa szennyvízből vesz mintát 2020. április 20-án. Fotó: Varga György / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
2 órája
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
3 órája
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Címlapon
Több hidat is lezártak, a tüntetők, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
A helyszínről jelentkezünk.
6 órája
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
2 órája
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
5 órája
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
7 órája
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
8 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
11 órája
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
1 órája
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
2 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
5 órája
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
4 órája