Az autósok negyede lemondana autójának használatáról Erzsébetvárosban, némi feltétellel
Jelentős többségben vannak Erzsébetvárosban azok, akik kevesebb autót és ezzel párhuzamosan több fát, kerékpársávot, forgalomcsillapított, illetve sétálóutcát látnának szívesen a kerületben. Ehhez azonban az kellene, hogy kevesebb helyi lakosnak legyen autója. Egy friss felmérés annak járt utána, milyen lehetőségek vannak ennek előmozdítására – számolt be a Telex.
Az egyik módszer a közösségi autóhasználat lehet, egy közösségi autó kutatások szerint 5-10 saját autót tudna kiváltani. A lap felidézi, hogy Nyugat-Európában több helyen közösségi autók részére fenntartott parkolókkal támogatják a lakosok közösségiautó-használatát.
A felmérés szerint az erzsébetvárosiak zöme is támogatná, hogy legyen a kerületben 30-40 ilyen parkoló, legalább. A közösségi autók esetében azonban nehézséget jelenthet, hogy nyaraláshoz bonyolult lehet autót bérelni, ezt a megkérdezettek 72 százaléka jelölte meg problémaként. Ugyanakkor önmagában azt, hogy a közösségi autót mások is használják, az autóhasználók csak 41 százaléka tartja problémának. Jelenleg egyébként a válaszadók 16 százaléka használ közösségi autót.
Felmerült további lehetőségként, hogy a saját autót nem használók kapjanak hasonló értékű kedvezményt közösségiautó-használathoz vagy közösségi közlekedéshez, mint amennyit az egyéni autóhasználók kapnak az ingyenes parkolási engedélyen keresztül. Ebben az esetben az autósok mintegy negyede lemondana az autójáról a kutatás szerint, ami nagyban növelné a zöldítés lehetőségét a kerületben. A kedvezménynek ebben az esetben évi legalább 100 ezer forint értékűnek kellene lennie, ez körülbelül az éves Budapest-bérlet árát teszi ki.
A többség egyébként azt is támogatná a felmérés szerint, hogy szennyező autók ne kapjanak parkolási támogatást, ellenben az ilyen autókkal rendelkező, rászorulónak minősített személyek kapjanak támogatást a szennyező autó lecserélésére, vagy arra, hogy a saját autóról lemondjanak.
(via Telex)