Egymilliárdnyi kárt hagytak maguk után a ciklonok

2022.01.31. 17:40
A vihar nagyon sok helyen megbontotta a tetőt, leszakított egyes épületelemeket, udvaron elhelyezett tárgyakat kapott fel, és elsodorva okozott kárt vagyontárgyakban, fákat döntött ki, illetve udvaron lévő kerti pavilonokat, gyerekjátékokat tépázott meg.

Megközelíthetik az egymilliárd forintot a hétvégi viharok miatti károk az előzetes adatok alapján; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.

Az Aegon Biztosító tájékoztatása szerint meghaladta az ezret a kárbejelentések száma hétfőn délig. Ennél ugyanakkor jóval többre számítanak; mint jelezték, a hétvégén történt károk esetén néhány napos csúszással jelentik be az ügyfelek a káreseményt, illetve elsősorban a további károk megelőzésére és a kármentésre koncentrálnak ilyenkor.

A legtöbb bejelentés Pest megyéből, illetve Budapestről érkezett, de az elsődleges adatokból is jól látható, hogy szinte az egész országot érintette a vihar. A károk értéke általában százezres nagyságrendű, elsősorban a lakóházak tetőszerkezetét, fedését érintette a viharos erejű szél, de előfordulnak még beázással járó és kidőlt fák által okozott károk is – közölték. A biztosító arra számít, hogy 

a további kárbejelentések száma elérheti a négyezret, és mintegy 250 millió forint nagyságrendű kárkifizetéssel kalkulálnak.

A cég kéri ügyfeleit, hogy lehetőség szerint dokumentálják képekkel a vihar okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, és a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat.

A Groupama Biztosítóhoz mintegy hatszáz, vihar miatti bejelentés érkezett hétfő délig, a bejelentett károk 150 millió forintra becsülhetők. A vállalkozás tapasztalatai szerint a bejelentések 

egy ilyen vihar után két-négy napig is elhúzódnak, így lényegesen több, akár 1500 bejelentésre is számítanak három-négyszázmillió forint összegben a hétvégi viharok miatt.

A cég tudatta, hogy a kárbejelentések legnagyobb számban Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Heves megyéből, illetve Budapestről érkeztek. Az eddigi jelzések alapján a legérintettebb település Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, illetve Gyál, Tata, Tiszaföldvár, valamint Csongrád, Dunaharaszti, Karcag és Tiszakécske.

A vihar nagyon sok helyen megbontotta a tetőt, leszakított egyes épületelemeket, udvaron elhelyezett tárgyakat kapott fel, és elsodorva okozott kárt vagyontárgyakban, fákat döntött ki, illetve udvaron lévő kerti pavilonokat, gyerekjátékokat tépázott meg. Emellett a biztosító felhívta a figyelmet arra, hogy a károk észlelése után minél előbb tegyék meg bejelentésüket az ügyfelek. Hozzátették, hogy a nyaralókat jellemzően a vihar utáni hétvégén ellenőrzik a tulajdonosok, így arra számítanak a biztosító szakemberei, hogy ezek a bejelentések később érkeznek.

A Generali Biztosító arról tájékoztatott, hogy a társasághoz több száz bejelentés érkezett a hétfő délelőtti órákig. A cég becslései szerint ezer fölött várható a szélvihar okozta károk száma, értékük pedig elérheti a két-háromszázmillió forintot. Kárbejelentésekre főként Közép-Magyarország területéről, Pest megyéből és Budapestről számítanak. Az ügyfelek elsősorban tetősérüléseket, fakidőléseket, beázásokat jelentenek be. 

Kapcsolódó

Letarolta az országot Malik, de ma is jön egy viharciklon

Még nem mindenhol állt helyre a vasúti közlekedés, volt, ahol a telefon és az internet sem működött.

(via MTI)