Elkapták a férfit, aki szabadulása után nem sokkal több lakásba is betört
Fegyházbüntetést indítványoztak egy férfi ellen, aki röviddel a börtönből való szabadulása után több lakásba is betört – közölte a Fővárosi Főügyészség.
A 32 éves férfi hasonló jellegű bűncselekmények miatt kapott már börtönbüntetést, ahonnan 2021. május 9-én szabadult. Nem tudta azonban túl sokáig türtőztetni magát, 2021. május 26-án éjjel ugyanis befeszítette egy VII. kerületi lakás ajtaját, és értékek után kutatott.
Mivel a lakásból éppen költöztek, a betörő nem találta meg az elpakolt értékeket, ezért távozott. Ezt követően még aznap éjszaka betört egy másik VII. kerületi lakásba is, ahol szintén nem talált értékeket.
A betörő az elkövetkező négy napban még két erzsébetvárosi és egy terézvárosi lakásba tört be
úgy, hogy befeszítette vagy betörte az ajtót, és javarészt laptopokat, hangszórókat és egy táblagépet lopott csaknem négyszázezer forint értékben.
A budapesti nyomozók azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a férfit, akitől az ellopott tárgyak egy részét lefoglalták.
A férfi ellen üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége, bűntette és lopás bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje, és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást.
Az egyik kamerafelvételen látható, hogy a férfi berúgja az egyik társasház kapuját, míg a másikon egy másik bűncselekmény elkövetése előtt és után látható.