18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Vége a hajtóvadászatnak, rendőrkézen a barátnőjét megvakító férfi

2022.02.10. 15:51

A Index korábban hírül adta, hogy a nyomozók szerint a férfi február 5-én este Kemecsén súlyosan bántalmazta volt barátnőjét, aki emiatt fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett, mindkét szemére megvakult. A férfi azóta is szökésben volt, elfogatóparancsot adtak ki ellene, és megindult a hajtóvadászat. 

Az embertelen támadás nem az első volt, a férfi két éve késsel megfenyegette és elrabolta volt párját, ami miatt eljárás indult ellene. A tárgyalást február 8-ra, délelőttre tűzték ki, de a szökésben lévő Gy. Attila nem jelent meg a tárgyalóteremben.

A bántalmazott testvére elmondta, hogy amikor szombaton rátaláltak a húgára, az egyik szeme hiányzott, a másik pedig súlyosan megsérült. Azonnal bevitték az orvosi ügyeletre, onnan pedig a nyíregyházi kórházba szállították, de a látását már nem tudták megmenteni, teljesen megvakult. 

Elfogta a rendőrség azt a hencidai férfit, aki megvakította a vele szakító barátnőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén

– írta Lipők Sándor, Kemecse polgármestere Facebook-oldalán, aki hozzátette, hogy az elkövető felelősségre vonása folyamatban van. 

Ezt követően a rendőrségi portál is tájékoztatott az elfogásról, a híradásban elmondják, hogy Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Berettyóújfalui Rendőrkapitányságának munkatársai ellenőriztek egy hencidai ingatlant 2022. február 10-én. Az egyenruhások információi szerint ott rejtőzött el a hatóság Gy. A. A lakóházat átkutatták, és a körözött férfit egy szekrény mögött, pokrócok alá elrejtőzve megtalálták, elfogták, és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon. 

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.