Márki-Zay Péter magányos harcosnak tűnt, nem az ellenzék vezérének

Míg tavaly ősszel Márki-Zay Péter lendületet, reményt, erőt, a győzelembe, az összefogásba vetett hitet sugárzott, most a fáradt tekintete alapján úgy tűnt, mintha egy magára hagyott harcos elkeseredett küzdelmének egy epizódja játszódna a szemünk előtt. Mintha „idegenlégiós” lenne köztük, mintha nem természetes szövetségesei állnának  a csatatéren a háta mögött.

Az erős szövegeivel időnként a baloldali és jobboldali biztosítékot egyaránt kiverő Márki-Zay, bár szemmel láthatóan igyekezett kontroll alatt tartani a nyelvét, most sem spórolt a vaskos odaszólásokkal. Míg Orbán Viktor szombati évértékelőjében – ki tudja, milyen babonából – a nevét sem volt hajlandó kiejteni a legnagyobb politikai ellenfelének, Márki-Zay Péter annyiszor nevezte őt néven, ahányszor csak tehette. És – jó katolikus atyafiként – nem kopogta le a pulpitus oldalán, amikor az elérni kívánt célról, a választás megnyeréséről beszélt.

Nem hallgathatjuk el, hogy egyenlőtlen pályán egyenlőtlen esélyekkel küzd a hatpárti ellenzéki szövetség a választók bizalmáért.

Márki-Zay mindjárt a beszéde elején emlékeztetett rá, hogy ő is egyike annak a 2,7 millió magyarnak, akik 2010-ben a Fideszre szavaztak, mert ő is elhitte azt, hogy „aki belenyúl a közösbe, annak levágják a kezét”. Ezt amúgy az a Pokorni Zoltán ígérte annak idején, aki később kikerült a Fidesz vezetésének élvonalából. Márki-Zay azt is mondta, hogy ma már „tisztességes keresztény, konzervatív ember nem szavazhat tiszta lelkiismerettel a Fideszre”.

Beszédével elégedettek lehetnek az igazi szocialista, szociáldemokrata, de még a keresztényszociális értékeket valló szavazók is, hosszan beszélt a létbizonytalanságban élők gondjairól, a járvány 43 ezer áldozatáról, a kétes hatékonyságú kínai vakcinával oltott 60 év felettiekről, azokról a diplomásokról, akik a közszférában munkát vállalva nem tudnak megélni a fizetésükből, ezért beállnak bolti pénztárosnak.

Fotó: Papajcsik Péter / Index

Márki-Zay többször is szóba hozta ellenfelét, Orbán Viktort – „magát kispénzűnek hazudó”, „leggazdagabb kiváltságos”, „golyóálló mellényben óvodát látogató” miniszterelnökről beszélt, aki „a Várból néz le ránk, este hazatér a kastélyába”. Vagyis rendesen törlesztett az őt ért sértegetésekért, a „mini feris” kampányért, hogy „kis termetű főgonoszként” mutatják be őt plakátok ezrein, szerte az egész országban.

Márki-Zay a kampányt eluraló egyre durvább stílusú megszólalások ellenére is elismeréssel szólt az Orbán-kormány által elért eredményekről. Ezek között említette

• az országot az illegális bevándorlóktól védő határkerítést,
• a nyerőgépek és a zárt téri dohányzás betiltását,
• a családtámogatást 
• és a közmunkát.

Azt mondta, hogy szerinte ezeket kormányra kerülve meg kell őrizni.

Fontos különbség Orbán és Márki-Zay beszéde között, hogy az ellenzéki jelölt nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy „az Európai Unióval és a NATO-val való kapcsolatok javításával visszaszerezzük az országunk megbecsültségét”. Vagyis szerinte újra nyugat felé kell fordulni, nem pedig „Putyin előtt hajbókolni”.

Márki-Zay március 15-ére közös fővárosi ünneplésre hívta az ellenzéki tábort, ezen a napon lesz a jobboldal által szervezett békemenet is, amelyen nagyon jó szervezéssel nagyon sokan szoktak részt venni. A hatalmas tömeg látványa egyfajta lélektani hadviselésnek is tekinthető. Kérdés, Márki-Zay Péter hívására az ellenzéki oldal megmozdul-e majd, és hogy milyen mozgósító erővel bírnak valójában ezek a szövetséget alkotó ellenzéki pártok egy általuk sorsdöntőnek tartott választás előtt két héttel.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!