Az Ukrajnából menekülő magyar állampolgárok bármikor beléphetnek Magyarországra

További Belföld cikkek
A magyar kormány február 24-én menedékesként ismerte el az Ukrajnából menekülő embereket, miután Oroszország megtámadta a Magyarországgal szomszédos országot. A menedékes státusz ideiglenes és gyorsan adható forma, de hogy pontosan mit is jelent, arról a Magyar Helsinki Bizottság jelentetett meg egy részletes tájékoztatott a saját oldalán. Magyar, angol, orosz és ukrán nyelven is elérhető.
Oroszország megindította a háborút Ukrajna ellen
Rakétákkal lőtték a nagyvárosok repülőtereit, megszakították a diplomáciai kapcsolatokat.
Ezek alapján ha egyszerre nagy tömegek kénytelenek elhagyni hazájukat, mert ott háború tört ki, akkor a kormány döntése alapján az esetükben nem kell egyesével, részletesen megnézni, milyen veszély fenyegetné őket, hanem – szinte automatikusan – védelmet kapnak Magyarországon.
A védelem azokra vonatkozik, akik ukrán állampolgárok és Ukrajnából menekülnek Magyarországra.
Azokra is vonatkozik, akik nem ukrán állampolgárok ugyan, de jogszerűen (például ukrán tartózkodási engedéllyel vagy vízummal) tartózkodtak Ukrajnában. Most ők is megkapják Magyarország védelmét.
Hogyan lehet igazolni, hogy valaki
jogosult a védelemre?
Először is kérni kell, hogy Magyarország nyújtson a számára védelmet. Akkor eljárás indul, amelyet az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak 45 napon belül le kell folytatnia. Ebben az eljárásban azt kell igazolni, hogy aki védelmet kér, az ukrán állampolgár, vagy nem ukrán állampolgár, de jogszerűen lakott Ukrajnában. Ezt különböző okmányokkal, igazolványokkal lehet a legkönnyebben megtenni. Fontos azonban, hogy akkor is megkaphatja a védelmet valaki, ha nincs semmilyen okmánya, ám akkor valószínűleg hosszabb meghallgatással kell számolnia, amelyen részletesebben kérdezi meg a hatóság, honnan érkezett.
A jelenlegi helyzetben azt is lehetővé kell tenni, hogy Ukrajna irányából akkor is bejöhessen valaki Magyarországra, ha nincs útlevele.
Ez a védelem addig maradhat érvényben, ameddig a kormány szerint fennáll ennek a speciális védelemnek az oka. A kormány rendelete – amellyel menedékesként ismeri el az Ukrajnából menekülőket – jelen állás szerint június 1-ig maradhat hatályban. Ez azonban a következő időszakban könnyen változhat.
A magyar állampolgárok (akár ukrán–magyar kettős állampolgárok, akár csak magyar állampolgárok) Magyarországra bármikor beléphetnek, és bármeddig tartózkodhatnak itt.
Nekik nem kell – és nem is lehet – külön védelmet kérniük.
Az Ukrajnából érkező menekülőket addig, ameddig az eljárás tart, befogadó állomáson (menekülttáborban) helyezi el az állam, ahol étkezést és orvosi ellátást is biztosít. Aki saját maga számára szállást tud biztosítani (rokonoknál, ismerősöknél, barátoknál), annak nem kell befogadó állomásra menni, bár akkor kevesebb támogatást is kap.
Az eljárás végén, amikor hivatalosan is megkapja valaki a menedékes státuszt, akkor – a védelem teljes időtartamára – jár neki lakhatás egy befogadó állomáson (menekülttáborban), egészségügyi ellátás, a gyerekeknek oktatás és havi pénzbeli támogatás is. Ahhoz, hogy egy menedékes dolgozhasson, külön munkavállalási engedélyt kell kérnie.
A menedékes magyar személyi igazolványt is kap, ami azonban különbözik a magyar állampolgárok személyi igazolványától.
Az elmúlt években a magyar menekültügyi ellátórendszer kapacitása azonban vészesen lecsökkent. A következő időszakban ezért valószínűleg várható átmeneti vagy korábban már bezárt táborok megnyitása.
A tájékoztató magyar pdf-változata itt érhető el.
(Borítókép: Menekülteket befogadó szállás a kultúrházban Záhonyban 2022. február 25-én. Fotó: Szabó Bernadett / Reuters)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
tegnap, 21:24
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban
Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.
február 27., 12:28
- Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél
Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.
február 27., 16:11
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
tegnap, 12:59
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
tegnap, 11:43
- Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában
A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.
február 27., 10:06
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.
február 27., 13:53
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
tegnap, 10:29
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56