Még a háborúnak is vannak írott szabályai, kérdés, mennyit érnek

A hadra kelt seregek sebesültjei

A humanitárius jog atyjának a világ Henri Dunant (1828–1910) svájci üzletembert tartja, aki az 1859-es solferinói csata sebesültjeinek szenvedéseit látva hozta létre a Vöröskereszt elődjét. A segélyszervezet titkáraként konferenciát kezdeményezett a háborúban megsebesült katonák ellátásáról. Ő fogalmazta meg A hadra kelt seregek sebesültjei és betegei sorsának javításáról szóló egyezmény szövegét, amelyet 1864. augusztus 22-én tizenhat állam írt alá, és utólag még tizenkettő csatlakozott hozzá. A szerződés többek közt rögzítette, hogy 

A második genfi konvenció 1906-ban kiegészítette az elsőt, és kiterjesztette hatályát a tengeri haderőkhöz tartozó sebesültek és betegek helyzetének javításával. Az egyezmény egyebek közt kimondta, hogy

valamely hadseregnek a másik hadviselő fél hatalmába került sebesültjei vagy betegei [...] hadifoglyok, és a nemzetközi jognak a foglyokra vonatkozó általános szabályait rájuk is alkalmazni kell.

Az első világháború után, 1929-ben született harmadik egyezmény a hadifoglyokkal szembeni bánásmód kapcsán előírta az emberiesség szabályainak betartását, továbbá azt is, hogy kötelesek tájékoztatást adni róluk, és engedélyezni semleges államok képviselőinek a fogolytáborok meglátogatását.

Az oroszok is ratifikálták

A második világháború tapasztalataiból okulva 1949. augusztus 12-én fogadták el Genfben a háborúk áldozatainak védelméről szóló, ma is hatályos egyezményeket, amelyek az 1864-es konvenciót voltak hivatottak korszerűsíteni. Ez a négy egyezmény a következő:

• a hadra kelt fegyveres erők sebesültjeinek és betegeinek helyzetének javításáról,
• a tengeri haderők sebesültjeinek és betegeinek helyzetének javításáról,
• a hadifoglyokkal szembeni bánásmódról, valamint
• a polgári lakosság háború idején való védelméről.

A rendelkezéseit nemcsak a hadüzenettel indított háborúban kell alkalmazni, hanem a szerződő felek minden fegyveres összeütközése esetén, még akkor is, ha valamelyikük nem is ismeri el a hadiállapotot. Az egyezmény szerint mindazokat, akik az ellenségeskedésekben közvetlenül nem vesznek részt, ideértve a fegyveres erők harcképtelenné vált tagjait és azokat, akik letették a fegyvert, mindenfajta hátrányos megkülönböztetés nélkül emberséges bánásmódban kell részesíteni.

Büntetés kiszabása és végrehajtása csak megfelelő bírói ítélet alapján engedhető meg. A sebesülteket és a betegeket össze kell szedni és ápolásban kell részesíteni őket.

1977-ben két kiegészítő jegyzőkönyvet fogadtak el, amelyek az önrendelkezést, az idegen megszállás és a fajüldöző rezsimek ellen folytatott harcot nemzetközi konfliktusnak minősítik, és a polgári lakosság védelmét kiterjesztik az egyes államok határain belüli konfliktusokra is. 2005-ben újabb kiegészítő jegyzőkönyvet hagytak jóvá, amely a vörös kereszt és a vörös félhold mellett védelmet élvező jelképnek minősítette a sokkal semlegesebb vörös kristályt is.

Az 1949-es genfi egyezményeket a mai napig 196 ország iktatta jogrendszerébe, de közülük többen (így az Egyesült Államok és Törökország) az 1977-es kiegészítéseket már nem fogadták el. Hazánk 1954-ben csatlakozott az egyezményekhez (a kiegészítő jegyzőkönyvekhez 1989-ben és 2006-ban), míg az erről szóló törvényerejű rendeletek 1955. február 3-án léptek hatályba, de azokat hivatalosan csak 45 évvel később, a Magyar Közlöny 2000. november 16-i számában tették közzé. 

A hadviselés szabályai

A háborúindítás jogát (jus ad bellum) évszázadokon át az állam természetes jogának tekintették, ezért aztán semmiféle nemzetközi jogi tilalom nem korlátozta, hogy törekvéseit háború útján érvényesítse. 1945-ig egyáltalán nem létezett semmiféle korlátozás. A második világháború után az ENSZ Alapokmánya tiltotta meg a nemzetközi kapcsolatokban a fegyveres erő alkalmazását. Az Alapokmány két esetben tartja indokoltnak a fegyveres erő bevetését:

1. önvédelem, vagy
2. az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt fegyveres kényszerintézkedés esetén.

A hadviselést is évszázadokon keresztül jórészt szokásjogi normák szabták meg. Csak a XIX. század közepétől születtek nemzetközi egyezmények. Például 1856-ban a kalózlevelek kiadását tiltották meg, 1868-ban pedig a 400 grammnál kisebb súlyú robbanó lövedékek alkalmazását.

A hadviselés részletes szabályait az 1899-es, illetve az 1907-es hágai konferenciák rögzítették. Egyezményt fogadtak el a viszályok békés rendezéséről, a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól. Nyilatkozatban ítélték el a fojtó- vagy mérgesgázokat terjesztő lövedékeket, de szabályozták a légibombázást is. A hágai szabályzat kimondta, hogy

a hadviselő feleknek nincs korlátlan joguk az ellenségnek ártó eszközök megválasztásában.

Kifejezetten megtiltották például méreg vagy mérgezett fegyver használatát, a fegyverét letevő, magát megadó ellenfél megölését, a szükségtelen szenvedést okozó fegyverek használatát, vagy az ellenséges állampolgárok kényszerítését saját hazájuk elleni hadviselésbe. Szintén tiltották a nem védelmezett városok, falvak, lakott helyek vagy épületek megtámadását vagy bombázását.

Az 1899-es és az 1907-es hágai egyezményeket Magyarországon az 1913. évi XLIII. törvény cikkelyezte be, amely ma is hatályban van.

(Borítókép: Takarítják a romokat egy támadás után Kijevben 2022. február 25-én. Fotó: Daniel Leal / AFP)