Többmilliárdos bírságot kaphat a BKK az alvállalkozók bejelentését elmulasztó A-Híd Zrt. miatt
Közérdekű bejelentés alapján indított ellenőrzést a Közbeszerzési Hatóság még tavaly augusztusban a Lánchíd-felújítás kivitelezőjénél – olvasható a Népszava oldalán. A cikk szerint ugyan az előleg kifizetésével kapcsolatban megfogalmazott gyanú nem igazolódott be, más probléma viszont felmerült:
a kivitelező A-Híd Zrt. „valószínűsíthetően” késedelmesen jelentette be 19 alvállalkozóját.
A gondot tetőzi, hogy mulasztásukat az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. sem vette észre, miközben több helyszíni ellenőrzést tartottak, látták a vállalkozói számlákat és az építési naplót is – fogalmazta meg a kivetnivalókat a Közbeszerzési Hatóság.
Az idén március 3-án indított jogorvoslati eljárásra 60 napja van a Közbeszerzési Döntőbizottságnak (KDB), a szükséges iratok hiánytalan beérkezésétől számítva.
A felújítási projektet nem szakítja félbe a KDB eljárása és nem merült fel olyan jogsértés, ami a szerződés érvénytelenné nyilvánításához vezethet.
A feltételezett szabálytalanságok ugyanis nem a tender lefolytatásához, hanem a 2021 februárjában aláírt szerződés teljesítéséhez kapcsolódnak. A bírság ugyanakkor tetemes lehet. A felső határ a szerződés értékének 15 százaléka lehet, amely akár a 3 milliárd forintot is elérheti.
A BKK szerint a feltételezett jogsértések nem minősíthetők lényegesnek, különösen nem a Lánchíd felújítására irányuló 20 milliárdos szerződés esetében, a hatóság azonban azon az állásponton van, hogy 19 alvállalkozó bejelentésének elmulasztása súlyos jogsértésként értékelhető.