Az erőforrásokon is múlik, meddig tarthat a háború

326T9UZ-highres
2022.03.24. 16:42
Katonai segítséggel Ukrajna növelni tudja ellenállóerejét a háborúban. Számos ország néhány nappal az orosz–ukrán háború kirobbanása után katonai segítséget ajánlott Ukrajnának. Az élelmiszer-szállítmányok és a humanitárius segítség mellett jelentős mennyiségű és haderejű eszközparkot kapott Ukrajna.

Magyarország nem nyújt katonai segítséget Ukrajnának és nem is engedi át a harcászati eszközöket az országon, ugyanakkor engedélyezi a NATO-csapatok állomásozását hazánkban – minderről március elején jelent meg a rendelet a Magyar Közlönyben. Az a kormányzati álláspont, amely tiltja az élet kioltására alkalmas fegyverek Magyarországon keresztül Ukrajnába történő szállítását, azóta sem változott.

A háború kezdetén sokan azt gondolták, Ukrajna hat-nyolc hétig tudja csak tartani magát a háborúban, de olyan katonai segítséget kapott, amely meghosszabbíthatja kitartását az orosz haderővel szemben.

Arra nem lehet számítani, hogy Ukrajna katonailag kivérzik, inkább – a szankciók nyomán – az orosz gazdaság meggyengülése okozhatja a háború végét 

– mondta Mitrovits Miklós történész Kibeszélőcímű műsorunkban.

Ukrajna a légtérvédelmen kívül minden katonai segítséget megkapott, harcászati területen jelentős eszközbeli segítségeket adtak az európai országok, az Európai Unió és az Egyesült Államok is. 

Az Európai Unió vadászgépeket vásárolt Ukrajnának, és nagy kaliberű fegyvereket, páncéltörőket, valamint lőszereket is adott az ukránoknak. 

Németország ezer páncéltörő fegyverből és ötszáz Stinger légvédelmi rakétából álló szállítmányt küldött, és felhatalmazta Hollandiát, hogy továbbexportáljon Ukrajnába négyszáz német gyártmányú rakétameghajtású gránátvetőt, Észtország pedig átadjon Ukrajnának az egykori NDK hadseregének készletéből kilenc D–30 típusú vontatott tarackágyút a hozzájuk tartozó lőszerrel. Észtország emellett – Lettországhoz hasonlóan – üzemanyagot, illetve Javelin páncélelhárítókat szállított az ukrán határhoz. Lengyelország lőszert küldött.

Franciaország háromszázmillió euró értékben ajánlott fel harcászati eszközöket. Svédország ötezer sisakkal, ötezer testpajzzsal és ötezer páncéltörő fegyverrel támogatja az országot. Belgium összesen ötezer gépfegyvert, kétszáz páncéltörő rakétát és 3800 tonna üzemanyagot és testpáncélokat biztosított Ukrajnának.

Finnország felajánlása 2500 gépkarabély, 150 ezer lőszer, 1500 páncéltörő fegyver volt. Emellett katonai sisakokat, golyóálló mellényeket és elsősegély-felszerelést szállítottak eddig.

Horvátország 124 millió kuna (mintegy ötmilliárd forint) értékben gyalogsági fegyverekkel és felszereléssel segítette az ukránok katonai védekezését.

Csehország eddig összesen közel hatszázmillió korona értékben ajánlott fel fegyvereket Ukrajnának. 150 fegyver, ötezer rohampuska, 2085 egyéb puska, 3200 géppuska, a hozzá tartozó lőszerek mellett még február elején, az orosz támadás előtt négyezer tarackágyú-lövedéket is küldtek az ukránoknak.

A teljes méretért kattintson!
A teljes méretért kattintson!
Fotó: Index

Románia lőszert, katonai felszereléseket, üzemanyagot, élelmiszert, vizet és gyógyszert küld Ukrajnának. Hollandia ötven darab német Panzerfaust–3 páncéltörőt, négyszáz rakétát, kétszáz Stinger légvédelmi rakétát, száz mesterlövészpuskát, harmincezer töltényt és két aknakereső búvárhajót is vitt Ukrajnába.

Ausztria tízezer sisakkal, Dánia 2700 fegyverrel, vállhordású páncéltörő fegyverrel és páncélzattal, Olaszország aknamentesítő anyagokkal és védőanyagokkal segíti az ukránokat.

Az Egyesült Államok is adott katonai támogatást, a Fehér Ház megerősítette, hogy egymilliárd dollárt fordít az ukrán haderőnek való közvetlen fegyvertranszferre: Drónokat, nyolcszáz légvédelmi rendszert és kilencezer páncélelhárító rendszert, valamint géppuskákat, sörétes puskákat, gránátvetőket és húszmillió lőszert.

„A szövetségesek is soha nem látott szintre növelték támogatásukat” – jelentette be az amerikai elnök. 

Kanada 25 millió dollár katonai segélyt küld Ukrajnának, valamint a kanadai haderő két C–130J légi szállító repülőgépet és egy negyven-ötven fős csapatot is biztosít.

(Borítókép: Ukrán katona Kijev külvárosában 2022. március 24-én. Fotó: Fadel Senna / AFP)