Az első magyar orvosnő, akinek tizennyolc évig semmibe vették svájci diplomáját

Hugonnai Vilma 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben egy grófi család ötödik gyermekeként. Édesapja Hugonnai Kálmán földbirtokos, édesanyja Pánczély Riza volt, aki tbc-ben szenvedett, ezért a fertőzés veszélye miatt gyermekei naponta csak tíz percre látogathatták meg. A szűk időkeret ellenére rövid pórázon tartotta csemetéit, különösen Vilmát, akitől kezdetektől fogva jóval többet követelt, mint testvéreitől. Amikor látta lányának hatalmas könyvszeretetét, tudásszomját, tanulásra biztatta. A kissé koraérett gyermeket előbb a család házi tanítója oktatta, majd a pesti Prebstel Mária leánynevelő intézet bentlakásos tanulója lett. Édesanyja korai halála miatt azonban haza kellett jönnie az intézetből.

Mivé lett a világ!

Apja mielőbb férjhez akarta adni, de Vilma csak kétévi mátkaság után volt hajlandó beadni a derekát a húsz évvel idősebb Szilassy György pándi földbirtokosnak. Ahogy mondani szokták, egy egész világ választotta el őket egymástól. Vilma ugyanis csendes, otthon ülő teremtés volt, aki szeretett olvasni, zongorázni, apósa virágoskertjét gondozni, míg férje odavolt a társaságért, imádott kártyázni, lovagolni, mulatni, szelet csapni a fehérnépeknek.

Vilma egy év után fiúgyermeket szült, akit csak a dajkája gondozhatott, mert így rendelkezett anyósa, a pándi kúria teljhatalmú úrnője. A házasság hamar tönkrement. Ura sem vele, sem fiukkal nem törődött, sőt egyre pimaszabbul vállalta nőügyeit. Vilma a családi könyvtárba menekült, ahol leginkább a Buda­pestről küldött orvosi szakkönyvek tanulmányozása kötötte le figyelmét. 

Szilassy svájci lapokat is járatott, amelyekből reggelizés közben nevetve olvasta fel nejének, hogy a zürichi egyetem megnyitotta kapuit a női hallgatók előtt. „Mivé lett a világ!” – csattant fel a férj. A sok veszekedés kimerítette Vilmát, akit hitvese – rokonai unszolására – Pestre vitt kivizsgálásra. Aztán a harmadik látogatáson az asszony megkérdezte a doktortól, alkalmasnak tartaná-e őt az orvosi pályára, aki legnagyobb meglepetésére ezt válaszolta:

Sohasem láttam erre alkalmasabb egyént!

Sorsdöntő elhatározásra jutott: beiratkozott a zürichi orvosi egyetemre, miután a kizárólag férfiakból álló családi kupaktanács engedélyezte számára, hogy tanuljon, de pénzzel már nem támogatták. Ezért családi ékszereiből fedezte tanulmányai költségét. Orosz, bolgár, finn és angol társnőivel hat és fél évig egy olcsó diákpanzióban élt. Rövidre vágatta a haját, pénzügyi megfontolásból vegetáriánus lett, egyszerűen öltözködött. Minden idejét a tanulásnak szentelte.

Diákévei alatt az európai hírű Ludimar Hermann egyetemi tanár élettani intézetében dolgozott. Ötödéves korában megkérdezte tőle Edmund Rose sebészprofesszor, hogy akar-e vele dolgozni. Elmondta, hogy szívesen maradna, de tízéves kisfia várja otthon.

Mi, magyarok sajnos sok vért áldoztunk függetlenségünkért. Szegények és elmaradottak vagyunk. Igen magas Magyarországon a gyermekhalandóság. A szülő nők félnek orvoshoz menni, inkább kuruzslókhoz és vajákos asszonyokhoz járnak. Sok lány és asszony nem mer bajával férfi orvoshoz menni. Nőorvos előtt könnyebben megnyílnak és jobban bíznak benne. Ezért szeretnék orvos lenni.

Mindent az egyénért, semmit az ügyért

A diploma megszerzése után, 1879-ben tért haza. Időközben a férje elkártyázta a pándi birtokot, a kúriát és a híres telivér ménesét is. Vilma azt remélte, hogy orvosi gyakorlatával el tudja majd tartani munkához nem szokott férjét és fiát. Csakhogy egyetemi diplomáját nem ismerték el itthon. Mivel matúra nélkül szerzett doktorátust, 1881. március 31-én – Magyarországon második nőként – érettségi vizsgát tett, majd 1882 májusában benyújtotta diplomahonosítási kérelmét. Annak ellenére, hogy a pesti orvosi kar támogatta, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter megtagadta a jóváhagyást.

Megvallom, az ambíció hozott hazámba vissza! Kecsegtetett a remény, hogy azt, amit más nő, más országban ki tudott vívni, ki fogom én is hazámban vívhatni. Magyar nő vagyok, mi sem természetesebb annál, mint hogy hazámban óhajtottam letelepedni. Hol remélhet a polgár szívélyes fogadtatást, ha nem hazájában?

Többször is járt audiencián Trefortnál, aki az egyik alkalommal megjegyezte, hogy szerinte a nők csak felforgatnák az államot, ha a tudományos téren egyenjogúsítanák a férfiakkal. Vilma szellemesen válaszolt:

Micsoda alapokon nyugodnék az az állam, melyet egynéhány intelligens nő felforgathatna? Szégyellném, ha ilyen államnak volnék a gyermeke.

Trefort ez után felhívta a szülésznői kóroda egyik tanárát azzal, hogy fundáljanak egy állást Hugonnai részére a kórházban, amellyel mindenki elégedett lesz. A miniszter cinikusan azért hozzáfűzte:

Mindent az egyénért, semmit az ügyért.

A kóroda illetékesei azt ötlötték ki, hogy végezze el a bábaképző-tanfolyamot. Kénytelen-kelletlen elfogadta az ajánlatot. Sok mindenről árulkodik viszont, hogy a tanfolyam vezetője, Tauffer Vilmos, a neves szülész-nőgyógyász nem ragaszkodott a jelenlétéhez, hanem két hónap múltán kiadta a bizonyítványt.

Csak törvényes formában

1883-ban újabb fordulat következett be a diplomahonosítási történetben. Trefortnak tudniillik tudomására jutott, hogy egy barátja lánya, aki évek óta gyógyíthatatlannak tartott betegségben szenvedett, Vilma hathatós kezelésére három hónap alatt talpra állt. A miniszter megint hívatta, és arra biztatta, hogy újra nyújtsa be kérvényét, és azt ő majd kedvezően fogja elintézni, igaz, a nők számára ezzel nem akar precedenst teremteni. Az akkoriban már a nemi egyenjogúságért harcoló asszony megköszönte a kérést, de azzal utasította vissza, hogy

csak törvényes formát ismerek, mást nem fogadok el.

Időközben elvált Szilassy Györgytől, aki hamarosan egy régi szerelmét vette feleségül. Vilma sem maradt tétlen, hiszen 1887-ben férjhez ment Wartha Vince műegyetemi tanárhoz, akitől 1888-ban megszületett Vilma lányuk. Férje kérésére felhagyott szülésznői gyakorlatával, és elméleti kérdésekkel kezdett foglalkozni. Az Országos Nőképző Egyesületben és a Szabad Lyceumban egészségtant tanított.

Egy bécsi barátnőjének írt levelében örömmel újságolta el, milyen boldog magas kultúrájú férje és gyönyörű leánykája mellett, majd így folytatta:

A jó házastársak képezik alapját a család és az állam felvirág­zásának. Jó viszonyban élve egymás között, kétszeres mun­kabírást fejt ki mindegyik fél, a munk­­­a pedig a jó egészség fenntartója és az anyagi jólét megalapítója.

Ekkor sem adta fel orvosi álmait. A diplomahonosítási ügyben magához Ferenc József császárhoz fordult, és bár onnan is elutasító választ kapott, mégsem járt teljes kudarccal, hiszen 1895-ben mégiscsak engedélyezték, hogy nők is látogathassák az egyetemi előadásokat. Ekkor újfent kérvényezte svájci diplomájának honosítását, mire azt felelték: ha újból levizsgázik, akkor orvossá avatják.

1896-ban kezdte a szigorlatozást. Tanárai nagy tisztelettel bántak vele. Többen megjegyezték, hogy teljesen fölöslegesnek tartják a szigorlatok letételét, mondván, nem egy jelölttel, hanem egy kollégával állnak szemben. Belgyógyászatból például Korányi Sándor vizsgáztatta, és a „szigorlat” baráti beszélgetéssé mélyült.

Lakóépületének faláról lekerült az okleveles bába-felirat, és helyére a Med. Univ. Dr. Hugonnai Vilma-tábla került. Évekig tanított az Országos Nőképző Egyesületben betegápolást, gyermekgondozást, valamint ragályos betegségek ismereteit.

Vilma doktorasszony

Hiába volt végre okleveles orvosnő, sokan kételkedtek abban, hogy a hölgyek egyebütt is helytállhatnak, mint a konyhában. Egyik legfőbb ellenfele Pap Samu országgyűlési képviselő volt, aki orvosként elszántan ostorozta a nők feltűnését az értelmiségi pályákon. A vaskalapos honatya azonban emberére akadt a doktornőben, aki válaszcsapásként A nőmozgalom Magyarországon című esszéjében nemcsak szót emelt az egyenjogúság mellett, hanem azt is kifejtette, milyen fontos szerepet játszanak a lányok és asszonyok a magyar egészségügyben. 

Sajnos nem kerülték el a családi tragédiák sem. 1908-ban meghalt a kislánya, majd hosszas szenvedés után, 1914-ben férje is távozott az élők sorából. Ismét a munkába menekült. 67 évesen elvégezte a hadisebészeti tanfolyamot. 1915 áprilisában a Gyógyászat című lapban felhívást tett közzé, amelyre sok száz ápolónő és orvosnő jelentkezett a vöröskeresztes hadikórházakban végzendő egészségügyi szolgálatra. Áldozatos tevékenységéért katonai érdemérmet kapott.

Magányosan élte utolsó napjait. 1922. március 25-én hunyt el Budapesten. Halálakor már több száz orvosnő praktizált Magyarországon. Sírja 1980-ig a Rákoskeresztúri temetőben volt, majd hamvait átszállították a Kerepesi úti Nemzeti Panteonba, a férje mellé. Nevét ma már több iskola és szobor őrzi. Utolsó lakóhelyén, a budapesti Bíró Lajos utca 41. számú épület falára emléktáblát állítottak, Pándon és Nagytétényben utcát neveztek el róla, míg Nagytétényben rendszeresen Hugonnai napokat is rendeznek. Életéről Kertész Erzsébet írt romantikus regényt Vilma doktorasszony címmel. A Semmelweis Egyetem a 45 év alatti női kutatók elismerésére adja át minden évben a Hugonnai Vilma-emlékérmet.

(Borítókép: I. világháborús hadirokkant katonák mankójukra támaszkodva várakoznak egy hadikórház előtt. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. Fotó: Reprodukció / MTI)