Ars poetica: nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem közbeszerzéseket

DSC2802
Soros-pénzt adott át támogatásként az Indexnek a Kétfarkú Kutya Párt, amely a parlamentbe jutás után akarja tökéletesíteni időgépét, hogy utólag az egyéni körzeteket is megnyerjék. A Kibeszélő vendége volt Terdik Roland, az MKKP 5. választókerületi jelöltje, aki harmadik a párt országos listáján.

Egyéniben jelen pillanatban nem olyan sok esélyünk van nyerni egy-egy körzetet a közvélemény-kutatások szerint sem, bár a politikai ars poeticám szerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem közbeszerzéseket

– véli Terdik Roland, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) jelöltje, aki bizakodó az egyéni körzetek tekintetében is, igaz, két fontos dolog kell még ehhez, parlamentbe jutás és időgép.

Belátjuk, hogy ez így van, majd amikor bejutunk a parlamentbe, és az időgépünket tökéletesítjük, akkor visszamegyünk az időben, és az egyénieket is utólag megnyerjük, de jelen pillanatban nem áll fönn még ez a lehetőség.

A politikus szerint a szavazóik többsége kormányváltást szeretne, és azt, hogy a Kutyapárt bejusson az Országgyűlésbe. Terdik Roland szerint legalább három mandátumot nyerhetnek el. 

A küszöbön szambázunk úgymond, a parlamenti bejutás küszöbén. Azzal tudunk bejutni gyakorlatilag is egyéniben, ha nem vált ki nagyon heves immunreakciót a kutyapárti szavazókból az adott ellenzéki jelölt.  

 A Kutyapárt jelöltjével készült beszélgetésből kiderül:

  • mire fordítja a párttámogatást az MKKP,
  • mi az álláspontja az orosz–ukrán háborús helyzetről,
  • miért léptették vissza a gyöngyösi jelöltjüket.

S persze az is látható a videóban, ahogyan szó szerint Soros-pénzzel támogatja szerkesztőségünket a Kétfarkú Kutya Párt.

Kibeszélő - Terdik Roland

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Terdik Roland. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Zacher Gábor: A petárdázás minden évben áldozatokat szed néhány ujj formájában, de van, aki a szemét robbantja ki

Zacher Gábor: A petárdázás minden évben áldozatokat szed néhány ujj formájában, de van, aki a szemét robbantja ki

Tényleg belefulladunk az alkoholba és az egyéb szerekbe az ünnepekkor?

2024. december 31., 15:50

  • Belföld
Most kiderül, melyik politikus tudott nagyot dobni az év utolsó hónapjában

Most kiderül, melyik politikus tudott nagyot dobni az év utolsó hónapjában

Orbán Viktor és Magyar Péter is jól teljesített, de volt egy meglepetésember.

január 1., 07:57

  • Belföld
Az MSZP feljelentést tesz a Vodafone adásvételének ügyében

Az MSZP feljelentést tesz a Vodafone adásvételének ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt.

13 perce

  • Belföld
Magyar Péter: Életünk meccsére készülünk

Magyar Péter: Életünk meccsére készülünk

A Tisza Párt elnöke megtartotta újévi beszédét.

január 1., 00:23

  • Belföld
Mégis bejelentkezett éjfélkor a köztársasági elnök, ahogy Orbán Viktor is

Mégis bejelentkezett éjfélkor a köztársasági elnök, ahogy Orbán Viktor is

A beszéd viszont tényleg elmaradt.

január 1., 08:07

  • Belföld
Emberöléssel végződött a 2024-es év Csepelen

Emberöléssel végződött a 2024-es év Csepelen

Anya-lánya konfliktusból lett gyilkosság.

január 1., 08:23

  • Belföld
Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján

Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján

Akár mínusz 2 fok is lehet napközben.

január 1., 07:57

  • Belföld
Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány

Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány

A legtöbb esetben ingyenes marad az igénylés.

január 1., 08:47

  • Belföld
Régi vidám szilveszterek emlékére: így búcsúztatták a Magyar Televízióban az óévet

Régi vidám szilveszterek emlékére: így búcsúztatták a Magyar Televízióban az óévet

A tavalyi jobb volt! Így kommentálták legtöbbször a nézők a múlt század második felében a Magyar Televízió szilveszteri műsorát.

2024. december 31., 16:00

  • Belföld
Halálos áldozatot is követelt a tűz az év utolsó napján

Halálos áldozatot is követelt a tűz az év utolsó napján

Lakástüzek, autóbalesetek, balul elsült tűzijátékok adtak rengeteg feladatot a lánglovagoknak.

január 1., 08:59

  • Címlapon
Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a terméketlenség

Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a terméketlenség

Már népegészségügyi gondot jelent.

49 perce

  • Belföld
Menczer Tamás: Brüsszel Péterhez képest maga Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász

Menczer Tamás: Brüsszel Péterhez képest maga Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász

Újévi beszédet tartott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

január 1., 09:22

  • Belföld
Január 1-től megszűnt a határellenőrzés a magyar–román határon

Január 1-től megszűnt a határellenőrzés a magyar–román határon

Magyar Levente szerint ez fontos nemzeti elégtétel.

január 1., 10:08

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc önkritikát gyakorolt az év utolsó napján

Gyurcsány Ferenc önkritikát gyakorolt az év utolsó napján

Egy, az árvíz elleni védekezéskor készült fotója ihlette meg a volt miniszterelnököt.

2024. december 31., 15:26

  • Belföld
Az állampolgárok segítségét kérik a rendőrök, egy vasúti félsorompó rongálóját keresik

Az állampolgárok segítségét kérik a rendőrök, egy vasúti félsorompó rongálóját keresik

Ismeretlen elkövető azonosítása a cél.

2024. december 31., 13:53

  • Belföld
Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban

Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban

Több változásra is készülhetnek az utasok.

2024. december 31., 07:21

  • Belföld
Több mint 30 ügyben indított vizsgálatot idén az Integritás Hatóság, 171 milliárd forint EU-s forrást érintenek

Több mint 30 ügyben indított vizsgálatot idén az Integritás Hatóság, 171 milliárd forint EU-s forrást érintenek

Az elnök szerint a hatóság egyelőre nem tudja ellátni azt a feladatát, amiért létrehozták.

2024. december 31., 08:03

  • Címlapon
Reagált a kormány a cikkünkre: 369 százalékkal nőtt a háztartások vagyona

Reagált a kormány a cikkünkre: 369 százalékkal nőtt a háztartások vagyona

Összesen 90 355 milliárd forintról van szó.

1 órája

  • Belföld
Ha az utolsó pillanatra hagyta a bevásárlást, ideje sietni: eddig tartanak nyitva az üzletek

Ha az utolsó pillanatra hagyta a bevásárlást, ideje sietni: eddig tartanak nyitva az üzletek

2025 első napja ismét a bezárt boltokról szól majd.

2024. december 31., 13:26

  • Belföld
Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái

Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái

Egy perccel éjfél után született Szófia és Milán.

január 1., 10:20

  • Belföld
Elnyelte a Duna az autót, a sofőr tehetetlenül nézte végig

Elnyelte a Duna az autót, a sofőr tehetetlenül nézte végig

A helyi önkéntes tűzoltók, valamint a katasztrófavédők húzták ki a járművet.

2024. december 31., 09:02

  • Belföld
Olyan politikai montázzsal állt elő Orbán Viktor, amitől mindenkinek eláll a szava

Olyan politikai montázzsal állt elő Orbán Viktor, amitől mindenkinek eláll a szava

A miniszterelnök szokatlan módon jelentkezett.

2024. december 31., 11:45

  • Címlapon
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.

9 órája

  • Belföld
Örülhetnek a tanárok és a nyugdíjasok, ennyivel emelkedik juttatásuk 2025-től

Örülhetnek a tanárok és a nyugdíjasok, ennyivel emelkedik juttatásuk 2025-től

Megjelent a Magyar Közlöny a friss számokkal.

2024. december 31., 11:57

  • Címlapon
Lázár János összehívta a sajtó képviselőit, bejelentésre készülhet a miniszter

Lázár János összehívta a sajtó képviselőit, bejelentésre készülhet a miniszter

Szerdán kiderül, mire készül a tárcavezető.

27 perce

  • Belföld
Őrült évet zár a magyar politika, de a Fidesz vagy a Tisza Párt nevet a végén?

Őrült évet zár a magyar politika, de a Fidesz vagy a Tisza Párt nevet a végén?

Orbán Viktornak új kihívója akadt, Magyar Péter alaposan felkavarta az állóvizet – vitainterjú az Indexen.

2024. december 31., 10:49

  • Belföld
Itt a lista arról, melyik vármegyében a legboldogabbak az emberek

Itt a lista arról, melyik vármegyében a legboldogabbak az emberek

Nógrádban vélhetően ez a rangsor sem csal majd mosolyt az arcokra.

2024. december 31., 10:06

Neked ajánlott