Életmentő lehet a várható esőzés, de jóval több kell
Felhívták a figyelmet, hogy az elmúlt három hónapban alig esett, ahogy a március huszonkilencedikei időjárásban már itt mi is megírtuk, hogy nem is fog. Az ország középső részén nagyobb területen is 70-80 milliméter fölötti az „anomália”, vagyis a szabálytalanság, a hegyvidéki területeken viszont – ahol általában jóval több csapadék hullik – 90-100 milliméternyi csapadék hiányzik a földekről.
Március utolsó napján, csütörtökön viszont várható lesz érdemi csapadék. Ekkor az ország szinte teljes területén valószínű 5 milliméternyi csapadékmennyiség, többfelé 10 milliméternél is több hullhat. Viszont még kisebb körzetekben is csak legfeljebb mérsékelt esélye van a 20 milliméternyi csapadékösszegnek – ismertették a közleményükben.
A várható csütörtöki esőzés mondhatni „életmentő” lehet, de – mint kiemelték – a szárazság jelentős mérséklése szempontjából ennél (jóval) több kell.
Április elsején és másodikán – nagyobb bizonytalanság mellett – csapadékhullám érkezhet, ami javíthat a helyzeten, de ebben még „nagyobb a bizonytalanság” – fogalmaztak óvatosan.