Politikai erő nélkül felszámolhatatlanok az illegális stégek a Balatonon
Többezres nagyságrendű az illegális stégek száma a Balatonon, több milliárd forintos program lenne az eltávolításuk, és ahhoz, hogy ez beinduljon, kell egyfajta politikai szándék is
– mondta Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese egy, a siófoki víz világnapi konferencián.
Lábdy Jenő szerint az a baj ezekkel a stégekkel, hogy addig van gazdájuk, amíg oda akar menni valaki horgászni, vagy csak ráülni, de amint kiderül, hogy illegális, onnantól kezdve a tulajdonosa nem megállapítható, és a felszámolásuk költségeit a vízügynek kell állnia.
„Olyan nagy már ezeknek a szabálytalanul létesült stégeknek a száma, és olyan mértékű társadalmi hatása lenne a felszámolásuknak, hogy emellé valami nagyobb programot kell rendelni, ami megfelelő politikai súlyt ad a probléma következetes megoldásához” – tette hozzá a főigazgató-helyettes.
Azt is hangsúlyozta, hogy döntéseket kellene hozni az új vízparti tervek készítésénél azon területek sorsáról, amelyek a Balaton medreként vannak nyilvántartva, de feltöltötték őket.