Gulyás Gergely durva választási jogsértésről nyilatkozott

További Belföld cikkek
-
Fordulat az időjárásban: több hullámban érkezik csapadék, az ég is megdörrenhet
- Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
A miniszter arról beszélt, hogy ha kormányváltás lenne, akkor szerinte a mostani ellenzék háborúba sodorná Magyarországot, és tönkretenné a gazdaságot.
Ha valaki tudja követni Márki-Zay Péternek a különböző területeken ebben a kampányban tett nyilatkozatait, akkor annak szívből gratulálok
– tette hozzá a miniszter, aki arra is emlékeztetett, hogy a miniszterelnök-jelölt mellett más ellenzéki politikusok is arról beszéltek, hogy fegyvereket szállítanának Ukrajnába, vagy szankcionálnák Oroszországot.
Szép és derék törekvés, hogy aki megtámadja Ukrajnát, azzal szemben lépjünk föl, hozzáteszem, Magyarország egyébként megszavazta az eddig az Európai Unióban elfogadott szankciókat, de olyan szankciókat semmiképpen ne fogadjunk el, ami lényegesen jobban fáj nekünk, mint Oroszországnak
– mondta ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely.
A minisztertől ez után azt kérdezték, miként vélekedik arról, hogy szerdán meghekkelték a Fidesz weboldalát, és hogy az ellenzék SMS-ekben próbált meg kampányolni, egyesek szerint jogsértő módon.
Kiderült, honnan jöhettek a rejtélyes ellenzéki SMS-üzenetek
Bajnai Gordon datadatos csapata állhat az akció mögött.
Nagyon durva, tömeges jogsértést és bűncselekményeket követtek el a baloldal érdekében, hiszen olyan adatbázisokat használtak föl, ahol senki nem járult hozzá az adatkezeléshez. Ez ilyen tömeges mértékben egészen példátlan
– fogalmazott a miniszter, aki szerint az ellenzék nem tartja be a demokrácia szabályait.
Gulyás Gergely hozzátette: nagyon sok megfigyelő érkezik Magyarországra, köztük konzervatívok is, de az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) esetén nem hiszi, hogy objektívak lennének az idő érkezők. Arra a kérdésre, hogy miért gondolja így, azt mondta:
Hát azért, mert szurkolók jönnek. Tehát a baloldali szurkolóktól ne várjuk azt, hogy a meccset objektíven fogják elemezni
– mondta Gulyás Gergely, aki szerint az EBESZ-megfigyelők közül többen is köthetőek Soros György szervezeteihez.
Hozzátette: „De nem baj ez önmagában, mindig születik egy EBESZ-jelentés, ne zárjuk ki, hogy lehetnek abban még értékes gondolatok is. De azt kizárhatjuk, hogy az objektivitás minimális igényével készülne”.
Az EBESZ-jelentés szerint a Fidesz felé lejt a pálya a kampányban
Kampánypénzek, levélszavazatok, elfogult állami média.
Arra a kérdésre, hogy miben reménykedik vasárnap, Gulyás Gergely úgy fogalmazott:
Győzelemben, magabiztos győzelemben [...]. Magyarországon van egy nagyon világos alkotmányos rendszer, 100 mandátum kell ahhoz, hogy valaki kormányt tudjon alakítani [...]. Akinek van 100 mandátuma, az tud eredményesen és jól kormányozni. Minden más, a mértéke a győzelemnek, az csak ajándék.
(Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a felújított Sárospataki Makovecz Művelődési Ház átadásán 2022. március 27-én. Fotó: Vajda János / MTI)