Már 184 ezer levélszavazat érkezett
Csak levélben szavazhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán és a vele egy napon rendezett népszavazáson, és csak akkor, ha március 9-ig felvetették magukat a névjegyzékbe – tudósít az MTI.
Ezt több mint 456 ezren tették meg. Az NVI eljuttatta a választópolgároknak a szavazási levélcsomagokat; 46 ezren jelezték, hogy valamelyik külképviseleten akarják átvenni.
Az NVI pénteki adatai szerint már csaknem 184 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok: 33 600-at közvetlenül, levélben juttattak el az NVI-hez, több mint 150 ezret pedig a külképviseleteken adtak le.
Az NVI hétfőtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait, de azt nem teszi közzé, hány azonosító nyilatkozatot ellenőrzött, csak azt, hogy eddig 86 655 érvényes szavazási iratot találtak. Szerbiából több mint 38,5 ezer, Romániából csaknem 18 ezer érvényes szavazási irat érkezett már vissza az NVI-hez.
A szavazó a szavazólapokat tartalmazó válaszborítékot az NVI-hez eljuttathatja postán (bárhonnan ingyen), úgy, hogy az a szavazás napján 19 óráig megérkezzen. Feladhatja térítés ellenében bármelyik külképviseletre címezve is, ebben az esetben a külképviseleti szavazás lezárultáig kell megérkeznie a levélszavazatnak a címre.
Az amerikai kontinensen szavazóknak figyelembe kell venniük, hogy az időeltolódás miatt a külképviseleti szavazás szombaton lesz.
A válaszborítékot le is lehet adni bármely külképviseleten március 19-étől munkanapokon; a külképviseletek általában 8 óra és 16.30 között vannak nyitva, de Beregszászon, Ungváron, Kolozsváron, Csíkszeredán, Bukarestben és Szabadkán mindennap 6–22 óra között van erre lehetőség.
A válaszboríték leadható a külképviseleten a külképviseleti szavazás időtartama alatt (általában 6–19 óra között) is, valamint Magyarországon a 97 egyéni választókerületi székhelyen is, a szavazás napján 6–19 óra között.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
40 perce
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
2 órája
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
7 perce
- Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
2 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
3 órája
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
3 órája
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
28 perce
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál
Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.
2 órája
- Címlapon
Kövér László büntetőfeljelentést tett a parlamentben füstgyertyákat gyújtó politikusok ellen
A dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez nyújtotta be.
14 perce
- Címlapon
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
10 perce
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34