Megnehezítik az önkéntes szavazatszámlálók dolgát

2022.04.02. 06:08
Az ilyen esetek sérthetik a választási törvény egyik alapelvét, ezért aki ilyet tapasztal, annak érdemes kifogást emelnie a Nemzeti Választási Irodánál.

Megnehezítik az önkéntes szavazatszámláló delegáltak dolgát – erről beszélt az RTL Híradónak egy önkéntes, akinek úgy szervezték meg a kötelező esküje időpontját, hogy egy hétvége alatt több mint 1000 kilométert kelljen utaznia és hajnalban kelnie. 

A fővárosban élő Lengyel Máté és felesége szavazatszámlálónak jelentkeztek egy Zala megyei kistelepülésre, amihez nekik is esküt kellett volna tenniük, ám ezt a helyi jegyző nem szervezte meg időben. Néhány napja a megyei jegyző jelölt ki számukra időpontot kora reggelre, Zala megye egyik legtávolabbi határmenti településére, Lentibe. A budapesti szavazatszámlálók jelezték a jegyzőnek, hogy számukra ez egy alkalmatlan időpont, de választ nem kaptak.

A procedúra miatt négyszer is meg kellett volna tenniük a több száz kilométeres utat, így inkább azt választották, hogy Zala megyében térnek nyugovóra két éjszakára saját költségen. 

A 20K nevű civil szervezetnél úgy tudják: a megyébe delegáltak közül már többen visszamondták a jelentkezésüket, mert gépkocsi nélkül egyszerűen nem tudják megoldani az eskütételt.

A Társaság a Szabadságjogokért jogász munkatársa, Kunos Zsuzsanna több olyan kistelepülésről is tud, ahol megnehezítik a szavazatszámláló biztosok dolgát, főleg azokét, akik messziről érkeznek. A jogvédő szervezetek szerint az ilyen esetek sérthetik a választási törvény egyik alapelvét, ezért aki ilyet tapasztal, annak érdemes kifogást emelnie a Nemzeti Választási Irodánál