A Barba Negra elköltözik, irodaház épül a helyén
További Belföld cikkek
- Anyát és gyermekét gázolták halálra Pest vármegyében
- Vitézy Dávid „néhány ténnyel” reagált a Budapest Brand 5 év után elbocsátott vezetőjének állításaira
- Megvan, mikor tartják az időközi választást Újpest-Angyalföldön, ahol lemondott a DK-s képviselő
- Bejelentették a béremelést, majd „programozott” elbocsátási hullám kezdődött a Magyar Postánál
- Enyhített a kormány, egy ázsiai országból is érkezhetnek vendégmunkások Magyarországra
A hétemeletes irodaházat a Duna felőli oldalon építik fel, benne nagy méretű, egyterű irodákkal és étteremmel, a közel 500 férőhelyes parkolóházat pedig a hídlehajtó kanyarulatához tervezik – számol be a tervekről az Építészfórum.
A Pest Megyei Kormányhivatal a napokban indította meg az építtető Budai Zöldsarok Kft. kérelmére a beruházásra vonatkozó környezetvédelmi hatósági eljárást, ehhez kapcsolódóan készült el az előzetes vizsgálati dokumentáció, amiben részletesen írnak a projektről.
Az előzetes vizsgálat lefolytatása után még előfordulhatnak kismértékű változások, ezek azonban nem érintik többek között az épület funkcióját és az épület városképbe illesztését sem.
A pontos helyszín a XI. kerületi Pázmány Péter sétány 4082/4-es helyrajzi számú, nagyjából 6820 négyzetméternyi területe.
A tervezett létesítményben többféle funkció kap helyet: a Duna felőli oldalról egy „irodaház jellegű” épületet húznak fel, amiben nagy méretű egyterű irodák és kiszolgáló helyiségek, továbbá éttermi szolgáltatás lesz. A parkolóházat az irodaház mögötti oldalon, a hídlehajtó kanyarulatában építik; az irodaház és az étterem parkolását, illetve a környező területek parkolásának elősegítését szolgálja majd.
A területen jelenleg is működik a népszerű szórakozóhely színpadokkal, kiszolgáló épületekkel, amelyek mindegyike ideiglenes, acélvázas, sátor- és pavilonjellegű, valamint konténerépítmény, így
a bontási munkálatok nem lesznek jelentősek,
és a Neumann János utca 2. alatti Barba Negra a beruházás megvalósulásával így megszűnik.
Frissítés!
Cikkünk megjelenését követően a Barba Negra Facebook posztban reagált a leírtakra, és közölte, hogy a Barba Negra nem szűnik meg, hanem - mint ahogy azt írtuk - megszűnik a Rákóczi híd budai hídfőjénél.
Vagyis elköltözik.
Igen, idén új helyre fogunk költözni, ahol 12 hónapon keresztül, azaz egész évben egy helyen fogunk mindenkit nagy szeretettel várni több újdonsággal. Ennek pontos helyét, és ütemezését hamarosan tudatjuk veletek.
A költözésig a Barba Negra zavartalanul üzemel a Neumann János utca 2. szám alatt - tették hozzá.
(Borítókép: A Barba Negra 2014. április 29-én. Fotó: Huszti István / Index)