Bedobozolták Kolodko Mihály híres Duna-parti szobrát
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Az Ungvárból származó Kolodko Mihály szobrász kis méretű szobrai már kikerültek fővárosi és más magyar települések közterületeire és épületbelsőkbe is, azonban azok valódi művészeti értéke megkérdőjelezhető – így érzi ezt a kortárs képzőművész is, ezért dobozba zárta a szobrot.
Pólya Zsombor munkáit az OSA Archívum, a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum is őrzi – írja a 24.hu. Felháborodásának egy köztéri alkotásokat bemutató cikk a forrása, amelyben történelmi emlékművekkel, Pauer Gyula és Can Togay Cipők a Duna-parton (2005) című, az Országház környékén található alkotásával egyenrangúként említik „a jobbára szellemesnek, viccesnek szándékolt, közérthető és szelfire csábító zsánerszobrokat, köztük Kolodko a Duna-korzón felállított, Roskovics Ignác festőt alkotás közben ábrázoló szobrát”.
Instagram-posztjában rámutat arra, hogy a mű egy másolat, eredetije 2012 óta Ungváron látható, a kettő közti különbség pedig mindössze annyi, hogy a vásznon mindkét esetben az éppen aktuális látvány – az Ung, illetve a Lánchíd és a Duna – látható.
Roskovicstól Ignác festőtől
távol állt a plein air festészet, azaz valószínűleg soha nem festette ilyen módon egyik képét sem, így szobra többszörösen is hazug, jelentéktelen, harmadlagos tákolmány, a festészet közérthető és perverz metaforája, nem műalkotás, így műélvezeti értéke sem lehet
– írta a művész, majd hozzátette:
Szeretném azt gondolni, hogy nem ez jellemzi a budapesti ízlést, ezért bedobozoltam, elszállításra valónak ítélve a szobrot.
Az üres doboz csak javaslatként azt jelképezi, hogy a szobor által megsemmisített Duna-parti látványnál még mindig jobb teret képez, és további hasonló beavatkozásokra is javaslatot kíván tenni, amelyek
megteremthetnék az esélyét annak, hogy ne csak narcisztikus önmagunkkal szembesüljünk folyamatosan, hanem a környezettel, a tájjal.
A tegnap közzétett bejegyzésben a szombat hajnalban felállított installáció néhány részlete látszik: