Az a nép alkalmas országalkotásra, amelyik képes önmagát felvállalni

A zsidók kivonulása Egyiptomból a legfontosabb esemény a zsidó történelemben és vallásban. A pészah így nemcsak a felszabadulás ünnepe, hanem a zsidóság születésnapja is. A zsidó újév a Tórában a pészahhoz, a szabadság napjához kapcsolódik. Az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren való átkelésre emlékeztet.

A zsidók úgy döntöttek, hogy elhagyják Egyiptomot, ahol több évszázadon át a fáraók rabszolgái voltak. Az akkor uralkodó fáraó nem akarta szabadon engedni a zsidókat, amiért az Úr tíz csapást küldött az egyiptomiaknak. A Vörös-tenger vize kettévált, a zsidók el tudták hagyni Egyiptomot, elérték a Sínai-hegy lábát, ahol Mózes megkapta Istentől a tízparancsolatot. Hosszas vándorlás után a zsidók elérték az ígéret földjét, ahol megalapították államukat.

A pészah fő üzenete a szabadságélmény

Isten vigyáz rád, és szabad vagy. A szabadság élménye együtt jár a szabad választás élményével, a felelősség élményével. Szabad ember vagy, Isten aranytálcán átadta a neked a szabadságot, eljutottál a Szentföldre, mostantól minden csak rajtad múlik.

Az az élmény, hogy én döntök minden lépésemben, felelősséggel, visszaköszön az egész zsidó liturgiában – emelte ki Radnóti Zoltán rabbi az Indexnek nyilatkozva.

Minden péntek este, amikor a szombatot köszöntjük, elmondjuk az ünnepet megszentelő imákban, hogy azért tudunk most szombatot tartani, mert kiszabadultunk Egyiptomból, szabadok vagyunk. Egyiptomban, vagy később Auschwitzban – ugyanaz a kettő, a rabszolgaság és a halál szimbóluma volt – ezeket az ősi törvényeket nem lehetett megtartani.

„Minden embernek úgy kell éreznie, mintha ő maga is megszabadult volna, s hálát kell adnia ezért a szabadságért. Ehhez fontos a beszélgetés a családban az ünnepi vacsora során, fontos, hogy a gyerekek választ kapjanak az ünnephez vagy az ünnepi liturgiához kapcsolódó kérdéseikre.”

Maga a pészah szó azt jelenti, hogy elkerülés, s egyben a pészahi áldozatot is jelenti, amely a bárány volt. Nem véletlen a hasonlóság a kereszténység húsvéti bárányszimbolikájával. 

A zsidóságban ez egy nagyon fontos parancsolat volt. Maga a pészah első napja arról szól, hogy a kilenc csapás után van még egy csapás. Az fog megszabadulni a fogságból, aki kifelé is felvállalja a zsidóságát. 

Ehhez az kellett, hogy az pészahi áldozati bárányt vágják le, a vérével kívülről kenjék be a két ajtófélfát és a szemöldökfát. Ha jön a tizedik csapás, ki fogja kerülni azokat a házakat, amelyek kívülről meg vannak jelölve. Ez identitási kérdés is volt.

Ennek az áldozatbemutatásnak az első judeo–keresztény üzenete, egyfajta pészah kori „coming out”, hogy vállald fel a zsidóságod. 

Azt mondja a Tóra, hogy amennyiben a család túl kicsi, és az áldozati állat sok számukra, hívják át a szomszédot. Ez lényegében arról szól, hogy családilag, együtt kell kialakítani mikroközösségeket, amelyek erőt tudnak adni a nagy közösségnek. Ez nagyon fontos üzenet 2022-re a pészahi áldozati szertartásból, amelyből még egy elem bír komoly üzenettel az orosz–ukrán háború árnyékában zajló ünnepen.

Szédereste van egy szertartás, amely a tíz csapásról szól. Mindegyik csapásnál ki kell hinteni egy picit a tányérra a drága borunkból. Ez azt mutatja a gyerekeknek, hogy hiába ellenségek vesznek el, semmilyen veszteség nem lehet pozitív a világnak. Bármilyen fájdalom van a világban vagy körülöttünk, az a mi fájdalmunk is egyben. Már a kisgyereknek is meg kell tanítani ezt, hogy lássa, hogy a tíz csapás miatt nem örvendünk, és nem cukrot osztogatunk, a saját borunkat öntjük ki a földre, osztozva a fájdalomban.

A zsidó kultúrában holdhónapok vannak, minden hónap 29 vagy 30 napos, a 14-15. mindig telihold. A Talmud bölcsei elrendelték, hogy a Tóra által előírt egynapos ünnep azon zsidók számára, akik a Szentföldön kívül éltek, kétnapossá váljék. Érdekesség, hogy a keresztény húsvét két napja is e talmudi rendeletnek köszönhető. Az ünnepnap kettős eredete igen érdekes. A lunáris zsidó naptárban a rabbik által kihirdetett hónap kezdetét hírnökök vitték szét szerte a világban. Mivel a távolabbi vidékekre nehezebben jutott el a futár, a helyi közösségek úgy döntöttek, hogy inkább megduplázzák az ünnepnapot, mintsem hogy véletlenül rossz napon ünnepeljenek. Ezért lett kétnapos a pészah és a vele párban álló sávuot, amely a keresztény pünkösdnek megfelelő, ősi zsidó ünnep.

A legelső nap törvénye a „Meséld el a fiaidnak”

A pészahot bevezető élmény a pészahi vacsora, a szédereste, a rend estéje.

Ilyenkor a szülőnek mesélni kell. Ez parancsolat. Vacsora közben a családfő elmondja a pészah és a zsidóság történetét, a szolgaságtól a szabadságig, amit azzal fejezünk be a végén, hogy jövőre Jeruzsálemben találkozunk.

Széderestén kötelező a pászkából enni és bort inni. A vérvádak miatt a vörösbor helyett már fehérbor kerül ilyenkor az asztalra.

Négy pohár bort kell elfogyasztani, ez szimbolizálja a jómódot, a szabadság és a felszabadultság érzését. Enni kell a maceszből, a pászkából, valamint – a tórai parancsolat szerint – enni kell keserű füvet vagy tormát is. Az ünnepi asztalon van sós víz, amely a könnyeket szimbolizálja, valamint egy édes – boros, almás, diós – keverék. A hagyományokhoz hű zsidó családokban ezekben a napokban semmilyen erjedőt nem esznek. A whiskytől kezdve a kalácsig, a tésztától kezdve a tortáig nem eszünk semmi ilyesmit.

Szintén az ünnephez tartozik a szédertál, amelyen a tormán – keserű füveken –, boron, sós vízen kívül van tojás, amely az ünnepi áldozatot szimbolizálja, valamint megpörkölt csirkenyak, aminek többszörösen szimbolikus jelentése van. Isten kinyújtott karjára is utal, valamint szintén áldozati jelkép, amely azért csirke és nem más, mert a szentély lerombolása után a zsidó kultúrkörben tilos olyan szimbólumot használni, ami anno a szentélyben volt.

A Haggáda, amely a húsvéti nyúlra is magyarázatot ad

A Haggáda vagy pészahi Haggáda a zsidóság késő ókori szertartáskönyve. Ez tartalmazza a pészah, azaz a kovásztalan kenyér ünnepén tartott szédereste rendjét.

A könyv a zsidóság egyiptomi kivonulástörténetét mutatja be, a Haggáda szó elbeszélést jelent. Az egyik leghíresebb Haggáda a szarajevói, amelyet a XIV. század második felében írtak és illusztrálták Barcelonában. A kéziratos könyv a zsidók 1492-es spanyolországi kiűzetése után Itáliába került. 1894-ben egy fiatalember jelent meg Szarajevóban a helyi szefárd közösségnél, hogy eladja a hosszú generációk óta családja tulajdonában lévő könyvet. így került a szarajevói Haggáda a helyi hitközség, majd később a Boszniai Nemzeti Gyűjtemény tulajdonába.

A nyúlszimbólum a Haggadában is felbukkan, erre pontos magyarázatot Radnóti Zoltán rabbi ad:

Amikor egy szédereste szombatra esik, bonyolultabb a szertartás, az ünnepköszöntő ima öt részből áll. Van benne bor, ez a »jájin«, »kiddus«, amely az ünnepköszöntő ima, utána gyújtunk gyertyát, ez a »nér«, majd csinálunk egy elválasztó imát, a »hávdálát«, s végül mondunk még egy imát, ez a »zmán«. Ha összeolvassuk ezeknek a szavaknak az első betűit, a jáknéház szót kapjuk, amelynek a hangzása rendkívül hasonlít a Vadászd a nyulat! német/jiddis fordítására: »Jage den Hasen!« 

Ez a betűszó segített a zsidó családoknak a szertartás rendjének betartásában, így került a nyuszi a Haggádába, majd a húsvéti ünnepkörbe. 

(Borítókép: Radnóti Zoltán 2019. május 7-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)