Fejenként 40 milliós kártérítést ítéltek meg az azbesztszennyezés károsultjainak

2022.04.17. 06:00 Módosítva: 2022.04.17. 06:41
Nyolcévnyi pereskedést követően született ítélet, az állam azonban nem ismeri el a felelősségét.

A Lőrinciben működő cementgyár évtizedeken keresztül szennyezte azbeszttel a levegőt, ami daganatos megbetegedéseket okozott a dolgozók és a közelben élők között is. A hetvenes években épült gyárat 2004-ben bezárták, majd lebontották, a kártérítési perek azonban a mai napig nem zárultak le – számolt be róla az RTL Híradója.

Nyolcévnyi pereskedés után a bíróság fejenként 40 millió forintos kártérítést ítélt meg az azbesztszennyezés három károsultjának. A döntés nem jogerős, az állam – az ügy alperese – nem ismeri el a felelősségét.

A perek másodfokon májusban folytatódnak. Az azbesztügynek több károsultja is volt, közülük többen már nem élnek, mások nem pereltek, és vannak, akiknek az ügyében még mindig nem született ítélet.