Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Az orvosokra vonatkozó felmondási tilalmat először 2020 novemberében vezették be a járványhelyzet miatt Magyarországon, és néhány hónapos szünetet leszámítva azóta is tart. Május 31-én viszont megszűnik ez a korlátozás, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölt az RTL Híradó kérdésére.
Az egészségügyi dolgozók szakszervezete szerint a felmondási tilalom fenntartása már jó ideje indokolatlan volt.
A jogszabály kivezetésével arra számítanak, hogy újabb felmondási hullám indulhat el, főleg a szakdolgozók körében. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint az új kormánynak elsők között a szakdolgozók fizetését kellene rendeznie, így elkerülhetőek lennének az újabb felmondások. A szakszervezet számítása szerint húszezren hagyták el a szakmát a koronavírus-járvány időszaka alatt.