Az egykori miniszterelnök felesége volt a magyar Mona Lisa

Bittó István 1822. május 3-án született köznemesi, de tehetős családban a csallóközi Sárosfán. Édesapja, Bittó Benő Pozsony vármegye alispánja volt. Tizennégy gyermeke közül hatan érték meg a felnőttkort, négyen közülük fontos közéleti tisztséget viseltek. A legmagasabbra István jutott, aki a pesti piarista gimnáziumban érettségizett. 1843-ban a fővárosban szerzett jogi doktori oklevelet és ügyvédi képesítést. Előbb aljegyzőként szolgált, majd 1847–1848-ban Pozsony vármegye főszolgabírája és Dunaszerdahely képviselője lett az országgyűlésben. A szabadságharc bukása után Szemere Bertalannal előbb Várnába, majd Isztambulba menekült, ahonnan Franciaországba emigrált, és a gróf Teleki László vezette emigránsegyesület titkára lett. 1851-ben amnesztiával hazatért, és egy évtizedig drávafoki birtokán gazdálkodott, távol tartva magát a politikától. 1861-ben bukkant fel ismét a közéletben. 

Pénzügyi válságok, korrupciós botrányok

1871-ben az Andrássy-kormányban igazságügyi miniszter lett.

Egyénisége ritka kedvességű, modora lebilincselő, figyelme nagy dolgokra és apró részletekre egyaránt kiterjed

– írta róla miniszteri kinevezésekor a Pesti Napló. Hivatali idejében folytatódott a bírósági szervezet reformja, az újonnan létrehozott királyi járásbíróságok és törvényszékek indulásához megtalálták a szükséges helyiségeket, és kialakították a bírói és tisztviselői kart. Felállították a dualizmus kori bírósági szervezetrendszer alapegységeit jelentő elsőfokú bíróságokat. 1871. december 28-án kiadott köriratában hangsúlyozta:

A birósági szervezet inkább mint minden más törvény vagy intézmény, azzá válik, amivé azt törvény alkalmazására hivatott személyek teszik; áldásos a hazára és annak polgáraira, biztositéka az alkotmánynak, a köz- és magánjognak, a békének, a rendnek és személynek: ha a biró magasztos feladatát felfogva, mint az állam élő lelkiismerete, pánczélozva minden jogtalan befolyás ellen, mindenik esetben a törvényt emeli érvényre.

1872 szeptemberében Deák javaslatára megválasztották a képviselőház elnökévé. Pénzügyi válságok és korrupciós botrányok között igyekezett megőrizni a Ház egyensúlyát és tekintélyét. Elnöksége alatt született törvény a Ludovika Akadémia és a kolozsvári egyetem felállításáról, a fővárosi törvényhatóság megalakításáról, a határőrvidék visszacsatolásáról és rendezéséről.

Egy év a miniszterelnöki székben

A csendes, visszafogott politikus karrierje – barátja, Deák Ferenc hathatós támogatásával – gyorsliftként emelkedett. 1874. március 21-én Ferenc József Magyarország miniszterelnökévé nevezte ki. Egyáltalán nem repesett örömében, korántsem alélt el a nagy megtiszteltetéstől, az uralkodónak valósággal rá kellett tukmálni a megbízatást. Eötvös Károly Magyar alakok című (1901) könyvében így írta le a miniszterelnöki kinevezését:

A király sok embert megkérdezett: ki legyen a miniszterelnök. Akkor hallgatta meg először Ghyczy Kálmánt és Tisza Kálmánt is. Meghallgatta Bittót is, a ház elnökét. S egyszer csak azt mondja neki: – Önt bízom meg a minisztérium megalakításával. Hejh aki adta! Most ijedt meg már igazán Bittó István. Hát hiszen az igaz, hogy ő házelnök volt, igazságügyminiszter is volt, Somogy vármegyének főszolgabírája is volt s a függetlenségi harc után bujdosó is volt, de elvégre mégis csak táblabíró volt. Hogy lehessen ő miniszterelnök? – Fölség, köszönöm kegyességét. Fölséged parancsának engedelmeskedem is, de azt Fölséged se parancsolhatja, hogy arabul beszéljek, mikor én arabul nem tudok. Mosolygott a Fölség. – Csak próbálja meg kedves Bittó, tud ön még arabul is. Igy lett miniszterelnök.

Bittó – ahogy az igazságügyi tárca vezetését és a képviselőházi elnökséget is – csak átmenetinek tekintette. A kormánya túlnyomórészt Deák-pártiakból alakult, de a pénzügyminiszteri tárcát az ország nehéz gazdasági helyzetében senki sem akarta vállalni. Hosszas habozás után végül Ghyczy Kálmán mégis beadta a derekát. A Bittó-kormányban egyébként jó néhány „nagy név” is szerepelt: mint például Szapáry Gyula gróf (belügy), Pauler Tivadar (igazságügy) vagy Trefort Ágoston (vallás- és közoktatásügy). Kormányzása idején fogadták el azt a választójogi törvényt, amely a választói jogosultságot az adóhátralékosok kizárásával csökkentette, és változatlanul hatályban maradt 1918-ig. 

A választások után, 1875. március 2-án járt le kormányfői mandátuma. A kormányzó Deák-párt egy nappal azelőtt, március 1-jén egyesült a Balközéppel, és alakult át a Szabadelvű Párttá. Bittónak epizódszerep jutott, igaz, ő az egyetlen volt miniszterelnök, aki nyíltan az ellenzékhez csatlakozott: 1884-ig ugyanis a Mérsékelt Ellenzék színeiben lett képviselő. Aztán 1899-ben kinevezték a főrendiház tagjának, ahol haláláig aktívan politizált. Munkássága elismeréséül megkapta a Lipót-rend nagykeresztjét és a valóságos belső titkos tanácsosi címet.

A magyar Mona Lisa

Vezetéknevét mégsem politikusi teljesítménye miatt őrizte meg az utókor. A halhatatlanságot nejének köszönheti. Felesége, Bittó Irma (1839–1921), Dulovits Andor özvegye az Arad vármegyei Bittó családból származott. Gyermekük nem született. Férje akkor hozta élete egyik legjobb döntését, amikor 1874-ben megbízta a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterét, Barabás Miklóst felesége portréjának elkészítésével. A festőnek bámulatos volt a vizuális memóriája.

Barabás amúgy számtalan hasonló feladatot vállalt, és bizony ezek többsége csak tisztes iparosmunka volt. Azonban az asszony szépsége, eleganciája megragadta a művész fantáziáját, és remekmű született. A magyar Mona Lisa.

Szvoboda D. Gabriella művészettörténész Barabás Miklós 1810–1898 című könyvében ezt írta:

Egy késői gyöngyszem az általában a múlt századi portréfestészet reprezentánsaként szereplő Bittóné is, melyet a külföldi szakirodalom a polgári szalonfestészet kvalitásos példájaként tart számon.

A mű akkora sikert aratott, hogy a mestert a következő évben megbízták a férj arcképének elkészítésével is. Egybehangzó vélemény szerint a Bittó Istvánné arcképe a magyar festészet egyik legszebb, legismertebb portréja, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria őriz.

(Borítókép: Bittó István. Fotó:  Filep István / MTI)