Új Nemzeti Kiválóság Program: 4 milliárd forinttal támogatják a fiatal kutatókat
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) idei pályázatain is mintegy kétezer nyertes részesülhet összesen mintegy 4 milliárd forint ösztöndíjban. A 2016 óta futó program első hat évében már több mint tízezer egyetemista, fiatal kutató kapott 22 milliárd forint támogatást a sikeres pályakezdéshez – jelentette be közleményében Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, szakképzésért és innovációért felelős államtitkára.
A 2022/2023-as tanévre meghirdetett felhívásokra az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló egyetemi hallgatók, a posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók pályázhatnak.
A hat kategóriában elnyerhető támogatások tehát a kutatói életpálya elejének minden szakaszát lefedik. Pályázni kizárólag elektronikus úton lehet, a benyújtási határidő a legtöbb konstrukciónál 2022. június 2. A részletes kiírások az ÚNKP hivatalos honlapján érhetők el.
A nyertesek kategóriától függően havonta 100–200 ezer forint közötti nettó támogatást kapnak 5–12 hónapos időszakra. Az anyaintézmények pedig kutatási-működési támogatáshoz jutnak a saját pályázóik által elnyert ösztöndíjak 40 százalékának erejéig.
Magyarországon 2010 óta megkétszereződött, európai összevetésben ezzel a legnagyobb mértékben nőtt a kutatók száma. Az ITM szakmai támogatásával hetedik alkalommal megvalósuló program legfőbb célja, hogy az egyéni kiválóság támogatásával erősítse az egyetemek tudományos-alkotói teljesítményét
– fogalmazott Bódis József.