Meghalt Schmidt Péter

Schmidt Péter 1926. december 27-én született Mezőberényben. Szülei ta­nyás béresnek álltak, és eleinte kizárólag németül szóltak gyermekeikhez. Közöttük Péter volt a legidősebb, aki az óvodában sajátította el a magyar nyelvet.

A baleset következtében elvesztette bal szeme világát, a jobb szemében pedig élete végéig megmaradtak a lőpordarabok.

Lovas kocsival beszállítottak Gyomára, ahonnan a negyven kilométerre lévő békéscsabai kórházba indultunk. Két napig utaztunk, mert a kocsikerék állandóan kiesett, és Mezőberényben ránk sötétedett. A kórház tele volt betegekkel és sebesültekkel, leszidták a beutaló orvost, hogy miért nem otthon kezelt jobb körülmények között. Csabán nem volt elég kötszer, csak hetente kétszer kötözték át sebeimet, azt is WC-papírhoz hasonló minőségű papírtekerccsel.

Az iskolát egy év késéssel tudta folytatni. Érettségi után belépett a kommunista pártba, majd csatlakozott a népi kollégistákhoz.

A kollégiumi mozgalom lelkesített, egyetértettem ugyanis azzal, hogy a mozgalom segítségével az értelmiség soraiba kell felemelni minden olyan munkás- és parasztgyereket, aki erre alkalmas.

Úgy lett joghallgató, hogy 1948-ban a közgazdaságtudo­mányi kar elszakadt a Műegyetemtől, és a közigazgatási szakot áttették az állam- és jogtudományi karra.

Csak ne legyen se ügyvéd, se bíró

Amikor apja 1949-ben visszatért a málenkij robotból, nehezen nyugodott bele fia pályaválasztásába. Amikor megtudta, hogy jogásznak készül, csak annyit kért, ne legyen se ügyvéd, se bíró, mert azok – ahogyan ő mondta – mind „népnyúzók”.

Tanulmányai végén megkapta az oklevelet, de a doktori fokozatot nem. Csak utólag, 1957-ben avatták jogászdoktorrá.

Bekapcsolódott a kari pártszervezet és az alkotmányjogi tanszék munkájába, ahová előbb demonstrá­tornak, majd tanársegédnek nevezték ki.

Első kutatási területe az Állam- és Jogtudományi Intézetben a választójog volt. 1951-től lett egyetemi oktató, később az ELTE alkotmányjogi tanszékének vezetője, egyetemi tanár, 1980 és 1983 között pedig a kar dékánja.

Levélben tiltakozott Kádár Jánosnál

A Kádár-rendszerben lojális párttagból fokozatosan reformkommunistává érlelődött. Amikor a Lakiteleken megalakult Magyar Demokrata Fórum meghívta egy tanácskozására, amelyen a választójog és a képviselet aktuális kérdéseiről kellett volna beszélnie, az MSZMP kulturális KB-titkára behívatta a pártközpontba, és közölte vele, hogy a Politikai Bizottság határozata alapján nem vehet részt az ülésen.

Tiltakozását Kádár Jánosnak is elküldte levélben, aki megvédte a PB álláspontját. 1989 januárjában a Politikai Főiskolán rendezett konferencián a hozzászólása után többen megkeresték, hogy nem értik, miért az MSZMP soraiban ülve mondta el a véleményét. Végül 1989 júniusában végső elkeseredésében levélben jelezte a pártból való kilépését.

Akkor ez a lépés lelkiismeretem megnyugtatását jelentette, különösebb jelentősége már nem volt.

Tudatosan vállalt kívülre kerülés

1990 júniusában az első szabadon választott parlament alkotmánybírónak választotta. Mint egyszer elmesélte, már az első körben, 1989 novemberében – amikor az első öt alkotmánybírót választották – megkeresték, de azzal hárította el a felkérést, hogy amíg a pártok delegálják az alkotmánybírákat, nem vállal ilyen funkciót.

Sólyom László elnök vezetésével a többség olyan alkotmányvédelmet alakított ki, amely nem a hatályos Alkotmány szövegén, rendelkezésein nyugodott, hanem az európai alkotmányossági eszmények védelmét jelentette.

Eltérő álláspontja miatt többször is különvéleményt fogalmazott meg.

A vita nem arról szólt, hogy el kell-e törölni a halálbüntetést vagy sem, hanem arról, megteheti-e ezt az Alkotmánybíróság. Különvéleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alkotmányban vannak olyan tételek, amelyekből levezethető a halálbüntetés tilalma, és vannak olyanok, amelyek ennek ellenkezőjét jelentik. Az ellentmondás feloldása pedig az ő meggyőződése szerint nem az Alkotmánybíróság, hanem az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. A testületben egyedül maradt az álláspontjával.

Alkotmánybírói mandátumának lejárta után nem vállalt közéleti szerepet.

1997-ig terjedt a közéletben való részvételem. Nyugdíjazásommal a folyamatokból kikerültem. Ez részben objektív okokkal magyarázható, részben tudatosan vállalt kívülre kerülés. Úgy érzem, egy új világ jött el, amelyik túllépett rajtam. Nem kívánok részt venni abban a tülekedésben, amely a »világ újrafelosztásáért« folyik. Megnyugvást számomra az jelent, hogy mindenkor mertem új gondolatokért kiállni. Az aztán más kérdés, hogy ezeket a kortársak és talán a jövő – mondhatnám: a történelem – hogyan fogja elbírálni.

Hosszú életet élt, 96. évében érte a halál. A kiadott kommüniké szerint az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Schmidt Péter személyében gyászolják az Alkotmánybíróság alapító tagját, valamint az egyetemi oktatót, az alkotmányjog-tudomány művelőjét.

(Borítókép: Schmidt Péter. Fotó: Rózsahegyi Tibor / MTI)