Az NNK szakértője szerint a többségnek nincs szüksége a negyedik oltásra

D KOM20220416002
2022.05.20. 19:13
Lecsengőben van a koronavírus-járvány, ezért a magyar emberek többségének most nincs szüksége a negyedik oltásra – ezt mondta az M1-nek nyilatkozva Páldi Anna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakértője.

Az utóbbi időben jelentős mértékben csökkent a koronavírusos betegek száma, ezen kívül pedig a szennyvizekben található koronavírus-örökítőanyag koncentrációja is szinte mindenhol stagnál vagy csökken. Páldi Anna emiatt azt mondta: lehet reménykedni abban, hogy a nyár járványmentes lesz. Hozzátette: azt, hogy mi lesz ősszel, még „meglátjuk”, de a nyár örömeinek most lehet hódolni. 

Kapcsolódó
Kijöttek az adatok, több mint százan haltak meg Magyarországon koronavírusban

Kijöttek az adatok, több mint százan haltak meg Magyarországon koronavírusban

Kevesebb mint ötezren fertőződtek meg egy hét alatt.

Kell-e negyedik oltás? 

Mindeközben Páldi Anna arra is figyelmeztetett, hogy a járvány nem tűnt el teljesen, és a kockázati csoportokba tartozóknak továbbra is vigyázniuk kell a vírussal, még úgy is, hogy  a kórházi felvételi adatok és a súlyos esetek száma is jelentősen csökkent az utóbbi időben.  

A szakértő arra kérte a krónikus betegeket, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat, és indokolt esetben viseljenek maszkot.

Kifejtette azt is, hogy a járvány lecsengése miatt most „nem tiszta a kép” abban a kérdésben, hogy általánosan, a nem kockázati csoportba tartozó pácienseknél lesz-e szükség a negyedik oltásra. Állítása szerint nemzetközileg a többségi álláspont most az, hogy a kora nyári szezonban biztos nem lesz szükség általánosan a negyedik oltásra. Páldi Anna végül azt is hozzátette, hogy szerinte ez az álláspont az ősz előtt nem valószínű, hogy megváltozna.

Mások is hasonlóan nyilatkoztak

Jakab Ferenc virológus áprilisban szintén azt mondta: negyedik oltásra idővel szükség lehet, de most még mindenképp korai lenne, ha általánosan elkezdenék beadni.

Kapcsolódó
Jakab Ferenc: Fontos a negyedik oltás, de nem most van itt az ideje

Jakab Ferenc: Fontos a negyedik oltás, de nem most van itt az ideje

Jakab Ferenc fontosnak tartja a negyedik oltást, de szerinte nem most van itt az ideje.

Ugyancsak áprilisban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szintén arról adott ki nyilatkozatot, hogy a 80 év alatti, krónikus betegségben nem szenvedő személyeknél egyelőre nincs szükség a negyedik oltás, amennyiben korábban mRNS-vakcinákkal lett beoltva a páciens. 

(Borítókép:  Beoltanak egy férfit a német-amerikai fejlesztésű Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina negyedik, emlékeztető adagjával a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján 2022. április 16-án.  Fotó: Komka Péter / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Belföld
Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Gelencsér Ferenc szerint nincs értelme az Országgyűlésnek.

2 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41