Értik-e Átokházán a törvényt, avagy irodalmár jogászok és jogász irodalmárok

D ATI20200323027
2022.05.21. 08:32
A magyar irodalom több kimagasló alakja is jogászból lett íróember, ahogy arra is akad példa, hogy egykori bíróból lett író. Mérhetetlenül szegényebbek lennénk, ha irodalmunk nagyjai nem hagyták volna ott a jogi pályát. Műveikben mégsem tagadják meg múltjukat, hiszen így megtudhatjuk miként vélekedik Jókai Mór az ügyvédi hivatásról, miért tekinti átmenetnek a járásbírói állást Mikszáth Kálmán, vagy Móra Ferenc szerint miért lenne baj abból, ha Átokházán is megértenék a törvényt.

A magyar irodalomban sokan folytattak hosszabb-rövidebb ideig jogi tanulmányokat, vittek jogászi praxist. Közéjük tartozik például Ady Endre, Bajza József, Batsányi János, Eötvös József, Herczeg Ferenc, Jókai Mór, Kazinczy Ferenc, Katona József, Kemény Zsigmond, Kölcsey Ferenc, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond és Vörösmarty Mihály is. És a sort még hosszan lehetne folytatni.

Minden életpálya szép

Ady Endre (1877–1919) édesapja a lecsúszott család újbóli felemelkedésének lehetőségét, a leendő szolgabírót látta fiában, ezért beíratta a debreceni jogakadémiára. 1897-ben a második évre már a pesti jogi karra iratkozott be, majd Temesvárra ment, ahol délelőtt a királyi táblánál írnokoskodott, délután magánórákat adott. Ódry Viktória ügyvéd, az Ady és a hatóság című könyv szerzője arra a kérdésre, hogy jogászkodott-e valaha a költő, ezt válaszolta:

Valószínűsíthető, hogy egyetemistaként gyakornokoskodott, aztán édesapja ismerősein keresztül is kapott jogi munkát. Egyszer ügyvédnél, aztán a család barátjánál az ítélőtáblán – de igazából az irodakukacsághoz nem volt affinitása, nem is volt neki való. Mindeközben rengeteget írt és nemcsak a verseiben, de a publicisztikáiban és a novelláiban is látszik az igazságkereső hajlam, a jogász véna.

Eötvös József (1813–1871) A falu jegyzője című regényében (1845) a korabeli társadalmi viszonyokat és különösképp a nemesi vármegyerendszert kritizálja. A képzeletbeli Taksony vármegyében játszódó történet főhőse Tengelyi Jónás falusi jegyző, akit az ügyvédi vizsgát is tett író ilyenformán ábrázol:

Jónás egész életének új irányt adott apjának halála. Ismerve apja kívánatát, eddig a teológiára fordítá egész szorgalmát. Minden életpálya szép, mely által azt, kit szeretünk, boldoggá tehetjük, s ha apja él s neki a bárdi lelkészséget átadja, ő kívánatinak kielégítésére helyet s alkalmat talált volna ezen körben is. De most, miután az ok, mely őt az egyházi pályán visszatartá, többé nem létezett, szabadon követé saját vágyait, s ezek őt zajosabb mezőre hívák. Azon korban, melyben Jónás akkor állt, keveset találunk, ki nyugodt életpályát választana magának. Az ifjú csak a hullámzó s nem a csöndes tengernek érzi nagyságát, s erejének érzetében csaták s küzdelmek után vágyódik. Jónás tehát a politikára szánta magát, s miután e pályán nálunk jogtudomány nélkül haladni nem lehet, a jusra veté magát egész erejével; s rövid kurzusa alatt annyira haladt, hogy tanárainak ajánlatára ösztöndíjat nyerve, jogi tanulmányainak bevégzésére német egyetemre mehetett.

Hajdan virtuozitás volt az ügyvédség

Jókai Mór (1828–1904), aki 1846-ban ügyvédi oklevelet szerezve összesen egy perben vállalt képviseletet, majd hátat fordított a tárgyalótermek világának, A régi jó táblabírák című regényében (1856) izgalmas jogi kérdéseket feszeget: például azt, hogy megelőzi-e a közérdek a magántulajdont, lehet-e az árvízkárosultak igényét kielégíteni az uraság élelmiszerraktárából? A reformkori igazságszolgáltatás mindennapjainak bemutatása kapcsán az író tanult mesterségéről, az ügyvédi hivatásról is kifejti gondolatait:

Könnyű most ügyvédnek lenni. Mai világban csak jó emlékezőtehetség kell hozzá, a paragrafusok bő ismerete, megfelelő stylus curialis, jó két talp, mely nem fárad el a járás-kelésben; a többi mellékes dolog. Hajdan művészet, virtuozitás volt az ügyvédség, a pör hasonlított egy gyönyörű lovagjátékhoz, egy szellemi tornához, hol ügyesség, merészség, tárgy- és helyismeret nagy előnyöket adtak; mikor már lováról le volt verve a hős, még akkor is felülkerülhetett, s megesett, hogy az alperes egzekválta a felperest, ha ügyvéde bátor és nevének megfelelő dalia volt. Az igazi ügyvéd kezében jó eszköz volt minden világi tényező, a tisztújítástól kezdve fel az országgyűlésig; a kitérések, kifogások, mellékutak gyakorlatában alkalma volt remekelni; egyszóval, minthogy már benne vagyok a klasszikus hasonlításokban, a hajdani ügyvéd oly viszonyt képez a mostanihoz, mint a négy szilaj paripát kormányzó kocsis nyaktörős utakon a lokomotívon ülő tendervezetőhöz, kinek egyéb gondja nincsen, mint hogy ki ne menjen a kerékvágásból.

Mikszáth Kálmán (1847–1910) Pesten folytatott jogi tanulmányokat, azonban diplomáját nem szerezte meg. Az irodalmi munkásságát előbbre valónak tartotta, de a jog világa mély nyomokat hagyott benne, ügyvédbojtár és szolgabírósági esküdt is volt. Életére és írói munkásságára nagy hatást gyakoroltak a bíróságon töltött napok: több művében is visszaköszön a jogászi hivatás iránt érzett elkötelezettsége és a jogi gyakorlaton szerzett élményei.

A tisztelt ház című kötetében (1886) a kiegyezés utáni magyar parlament jellegzetes figuráit mutatja be anekdotázó, csipkelődő politikai karcolatokban. A főszereplők egyik része közterületeink névadói, másik része viszont méltán süppedt a feledés homályába. A jogászok, a jogászi hivatásrendek képviselői sem kerülhették el az író figyelmét:

Magyarországon senki sem azért lép valamely pozícióra, hogy ott megmaradjon. A járásbíró nem azért lesz járásbíróvá, mert tetszik neki ez a pálya, s mert a legszebb élet-feladatnak tartaná a szegény embernek szolgáltatni igazságot. Óh dehogy, ő septemvir akar lenni, vagy talán főügyész... ez neki csak átmenet. A képviselő sem azért jön be a Házba, mert erőt és ambíciót érez magában a törvények alkotásában résztvenni. Neki ez csak átmenet... a hely, ahonnan lesben várja a szerencsét. Az ügyvédség is átmenet, az alispánság is... Itt minden ember kénytelenségből van a maga helyén (de meg is látszik!), s csak átutazóban érzi magát. Örökösen kezeügyében van az útitáska, amely többnyire üres.

Mihály folyamatba tétele

Móra Ferenc (1879–1934) Mihály folyamatba tétele című novellája arról szól, hogy Mihály, az átokházi paraszt nem tudja, mi a különbség folyam és folyamat között, azaz nem érti a jogi nyelvet. Márpedig a narráció szerint

sablonos hivatali nyomtatvány volt, amellyel Mihály fölszólíttatik, hogy magyar állampolgárságát hat hét alatt igazolja, különben folyamatba tétetik az eljárás a föltételesen megadott italmérési engedély megvonása iránt.

Mihály azonban mást olvas ki a hivatalos levélből:

Hogy engöm hat hét múlva folyamatba tösznek! Engömet, aki légynek se vétöttem soha! Forduljon el a csillagos ég a halála óráján is attul, aki ilyesmikkel töszi csúffá a szögény embört! Inkább fogom az asszonyt mög a két gyerököt, oszt magam jószántából nekimögyök velük a Tiszának, de azt nem engedöm senki istenfiának, hogy engöm folyamatba mártogasson!

Amikor a férfi kissé megnyugodott, a mesélő imigyen fordult Mihályhoz:

– Látja, Mihály, az ennek az írásnak az értelme, hogyha maga hat hét alatt be nem bizonyítja az állampolgárságát, akkor visszaveszik az engedélyt.

– Az van benne? – ámult el Mihály. – Így mög löhet érteni, de hát akkor mért nem így írják?

Vállat vontam. Én se tudhatok mindent. Bölcs emberek csinálják a törvényeket. Hátha azok azt tartják, hogy baj lenne abból, ha Átokházán is megértenék a törvényt.

Kellér Dezső a rendeletek nyelvezetéről

A jogi bikkfanyelven élcelődött Kellér Dezső (1905–1986) humorista A rendeletek nyelvezetéről című konferanszában (1955), amelyben az író családja és vendégei azt a társasjátékot játsszák, hogy a Hivatalos Közlönyből felolvasnak egy tetszőleges rendeletet,

„és utána az, aki meg tudja mondani, hogy mit tartalmazott a rendelet – hát azt megmondani nem lehet – de úgy körülbelül, cirka, hozzávetőleg, hogy egyáltalán miről is volt szó benne –, szóval, aki azt meg tudja mondani, az kihúzza a kasszát. Hát kérem, nem akarok itt önöknek panaszkodni, de ezt a játékot én olyan balszerencsével játszom, hogy a feleségem már azt mondta: – Fiacskám, hagyjuk abba, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak!”

Egykori bírók a Magyar Írószövetségben

A kortárs írók, költők között is találunk jogi doktorokat. Göncz Árpád (1922–2015) író, műfordító, egykori köztársasági elnök 1944-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán, és diplomáját kamatoztatva egészen 1947-ig a Kisgazdapárt képviselő-csoportjának titkára volt, aztán mégsem a paragrafusok világában híresült el. Elmondása szerint azért ment jogásznak, mert akkoriban a jogi egyetem volt az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, amelyet egy hozzá hasonló szegény értelmiségi családból származó diák is elvégezhetett, elviselhetetlen anyagi terhelés nélkül. Ötvenkét éves korában jelent meg az első műve nyomtatásban. Műfordítói munkásságának legmaradandóbb teljesítménye: J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című könyvének átültetése. Vámos Miklós (1950) író 1975-ben szerzett jogi diplomát. A fiatalok közül példaként lehet említeni a mesekönyvíró Tóth Zitát (1982), vagy Vetter Szilvia (1983) állatvédelmi jogászt, aki A. I. Willis művésznéven 2018-ban jelentette meg első regényét, a Victoriát.

Két korábbi bírósági vezető pedig már hosszú ideje a Magyar Írószövetség tagja.

Kaposvári Bertalan (1939), aki 2008 és 2009 között a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró alelnöke is volt, az elmúlt évtizedekben több regényt is írt. A Séták a lövészárok peremén című művének (1997) Lévay Bálint budapesti védőügyvéd a főhőse, aki a lövészárok peremén sétálva igyekszik békét teremteni az egymással szemben álló felek között, miközben egyre tornyosuló magánéleti problémáival is szembe kell néznie. Kaposvári eddigi utolsó regénye, az Árnyékember 2018-ban látott napvilágot.

Úgyszintén bíróból lett író Ujkéry Csaba (1943), a Somogy Megyei Bíróság korábbi elnöke, aki novellákat és történelemi regényeket ír. Fekete kövek című kötetében (2007) két egykori barát sorsának alakulásán keresztül mutatja be a közelmúlt történelmét. Az egyik barát jogi pályára lép, és bíró lesz, a másik pedig, aki nem tanulhat tovább, részben apja forradalmi tevékenysége miatt, kőműves lesz.

Az élet, mint egy ékszeres ládika: telve drágakövekkel, az ajándékaival és feketékkel, a csapásaival. Nem mindegy, kinek mi jut, mennyi a fekete, amit cipelnie kell

– ad útmutatást könyve címéhez a korábbi megyei bírósági elnök.

(Borítókép: Vásárló egy könyvesboltban a szinte teljesen elnéptelenedett nyíregyházi Nyír Plaza Bevásárlóközpontban 2020. március 23-án. Fotó: Balázs Attila / MTI)



  • Hírek
  • Lakáshitel