Pert indított a Gellért-hegyi sikló beruházója
További Belföld cikkek
- Ungár Péter: Magyar Péter úgy akar kormányváltást, hogy közben a 444-nél szomorkodjanak
- Hivatalosan is Cseh Katalinhoz került Fekete-Győr András mandátuma
- Jönnek a fizetésemelések, de kik járhatnak tényleg jól jövőre?
- Orbán Balázs: Politikai alapú megkülönböztetésnek az egyetemen nincs helye
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
A cég álláspontja szerint a főváros érdekmúlásra hivatkozó elállása jogellenes. A kontraktus szerintük továbbra is hatályos. Ennek megállapítását kérték a bíróságtól – válaszolta a Népszava kérdésére Walton Imre, a Gellérthegyi Sikló Kft. ügyvezető igazgatója.
A cég idén április 22-én adta be a keresetet. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes múlt csütörtökön még nem tudott arról, hogy az erről szóló értesítés megérkezett volna a Városházára, de azt megerősítette:
- A főváros közberuházásként kívánja megvalósítani a siklót.
- Így hiába készíttette el a terveket, és kapta meg rá az építési engedélyt a kormányhivataltól a projektgazda Gellérthegyi Sikló Kft. – amelyben 25 százalékban tulajdonos a fővárosi BKK –, az építkezést nem kezdheti meg.
- Ehhez ugyanis a fővárosnak át kellene adnia a területet, ám erre jelen állás szerint nem számíthat a cég. A városvezetés a turisztikai hasznosításhoz nem járul hozzá.
- A főváros a bemutatott terveket sem tartja elfogadhatónak, mivel túl sok fa kivágásával járna.
Kiss Ambrus januárban felhívta a figyelmet: a projekt megvalósításában egy tavalyi kormányhatározat az irányadó, amely 1,5 milliárd forintot rendelt a projekt előkészítésére, és a Budapest Fejlesztési Központot (BFK) bízta meg a feladattal.
Az új kormány viszont felszámolja a BFK-t, az állami forrásból megvalósítani szándékozott fővárosi projektet Lázár János új minisztériumához utalta. A tárcavezető rögtön tisztázta, hogy a projektlistát felül fogják vizsgálni.
Szintén kétséges, hogy az uniós helyreállítási alapból megvalósítható lenne a beruházás, hiszen a kormány által benyújtott projektlistán nem szerepel a sikló.
Azon vagyunk, hogy legyen esélye a sikló mostani, beláthatóan rövid időn belüli megvalósulásának. A projektet újrakezdeni a nulláról, terveztetni, engedélyeztetni és megépíteni – közberuházás esetén – legalább tíz év
– mondta Walton Imre.
A per akár három évig is húzódhat, de a cég addig sem akar tétlenül várakozni. A perindítást inkább figyelemfelhívásnak szánják, abban bízva, hogy a városvezetés most talán másként látja a helyzetet, mint a szerződés felmondásakor. Bíznak a tárgyalásos rendezésben.
A Városháza elzárkózása esetén a kormánnyal, illetve a Citadella felújítását végző csapattal próbálnak megegyezni a beruházás befejezéséről. A Citadella új múzeumi funkciója mindenképp növelni fogja a Gellért-hegy látogatottságát, a siklónál hatékonyabb és környezetkímélőbb közlekedési alternatíva nem létezik.